A kertészeknek nemcsak a termeléshez, a tartozásbehajtáshoz is érteniük kell

Az aszály miatt emelkedő zöldség és gyümölcsárakra lehet számítani. A gazdák azonban nem örülhetnek, mert a hitelválság miatt a felvásárlók, feldolgozók csődbe jutnak és a jobbik esetbe, ha megmaradnak, később tudnak fizetni.

Az uniós csatlakozás óta csak részben javult a kertészeti ágazat helyzete – mondta Szabó József, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) elnöke egy szerdai szakmai rendezvényen. Miközben az elmúlt öt évben az export, a korábbi időszakot is jellemző, évi 800 ezer tonna körüli szinten maradt, addig a friss termékek importja 507 ezer tonnáról a tavalyi 680 ezer tonnára növekedett. Egyfajta nehézséget jelent az is, hogy megállíthatatlanul növekszik a belföldi zöldség, gyümölcs forgalmazásban az élelmiszer-áruházláncok részesedése.

Az elnök információi szerint, míg 2007-ben a zöldség, gyümölcs fele rajtuk keresztül jutott a fogyasztóhoz, addig tavaly ez az arány már 60 százalékra növekedett. Mindez a termelők szempontjából azért is érdekes, mert az egymással versengő kereskedők által diktált alacsony árak miatt alig marad nyereség a termelőknél.

Az ágazat "adósságai" között említette, hogy még mindig kevés az úgymond fogyasztóbarát csomagolás, az olyan, amikor a termelő egalizált mennyiségben, egységes csomagokban jelenik meg árujával a piacon. Hiányosságnak számít az is, hogy olyan keresett termékből, mint a sárgabarack, szűkös a kínálat. Hiányoznak azok a fajták, amelyek nagy, színes és hosszan eltartható gyümölcsöt adnak.

Jelentős probléma a munkaerő is. Az ágazatnak éves szinten 50 millió „munkanap igénye” van. Ennek zöme alkalmi munkás lenne. Évek óta húzódik az alkalmi munkavállalás ügyének rendezése, de még nem sikerült mindenki számára megnyugtató megoldást találni.

Ágoston Béla, a kecskeméti Univer Produkt Zrt. nyersanyagfelvásásárlási vezetője beszámolt arról, hogy a feldolgozóiparban érződik a recesszió, kevesebb pénz jut a felvásárlásra, ami miatt több cégnél vissza kellett fogni a termelést. Az Univer esetében a tavalyi 8-10 százalékos növekedés megfeleződött, de ezt a szintet azért is tudják tartani, mert új piacokat keresve a környező országokba exportálják termékeiket.

Gögös Zoltán a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta, hogy a munkaügyi tárcával folytatott egyeztetés folyik, de az agrártárca egyelőre adós az egyes mezőgazdasági termények munkaerőmérlegével. Ha ez elkészül, akkor van esély arra, hogy a jelenlegi fekete munkásokat úgy legalizálják, hogy egyfajta átalányadózás bevezetésével egyszerűsítsék a jelenlegi túladminisztrált és drága alkalmazást. Az államtitkár szólt az iskolaalma programról is. Januártól megindulhat a Brüsszel által, éves szinten egymilliárd forinttal támogatott program. Az az összeg egyébként arra elegendő, hogy a tanítási időszakban naponta, minden alsó tagozatosnak juthat egy alma.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.