Magyar sajtot esznek a jordán hadseregben

A Kőröstej nyerte a jordán hadsereg tenderét, így egy éven keresztül a magyar cég szállít sajtot a keleti ország fegyveres erejének.

Összesen 15 milliárdos forgalommal zárta az első 5 hónapot a magyar Kőröstej cégcsoport. A vállalat ráadásul elnyert egy igen egzitikusnak mondható tendert. Holland, osztrák és ausztrál cégeket megelőzve, egy éven keresztül a cégcsoport szállít sajtot a jordán hadsereg számára.

A mintegy 800 főt foglalkoztató vállalat a Közel-kelet szinte valamennyi országába exportál, vevői között szaudi, libanoni, jordán, kuwaiti, jemeni, és az Arab Emírségek cégei egyaránt megtalálhatóak, de az Európai Unióban is fellelhetőek termékei.

A fegyveres alakulat számára a fémdobozos, ömlesztett sajtokat 2013. augusztus 1-jétől kezdve gyártja és szállítja a vállalat. Nem kis voluemnről van szó, hiszen több mint 100 ezer fős a katonai állomány.

Riad Naboulsi, a Kőröstej cégcsoport ügyvezető igazgatója elmondta: ezzel a megállapodással terveink szerint több száz tonna sajtot exportálhatunk majd a hadsereg számára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.