A hidegben sem kell tovább korlátozni a gázfogyasztást

Annak ellenére, hogy a tegnapi nap volt az év eddigi legcudarabb napja, nincs szükség további gázfogyasztás-korlátozásra. Sőt, most már Szerbia mellett Bosznia-Hercegovinának és Horvátországnak is adunk gázt a készleteinkből.

Pénteken 64,5 millió köbméter volt Magyarország gázfogyasztása - közölte az FGSZ Földgázszállító Zrt. Ukrajnából továbbra sem érkezett földgáz; Ausztria irányából 4 millió köbmétert vettünk át. Szerbiába összesen 4,7 millió köbmétert szállítottunk ki a Mol és az E.ON forrásaiból.

Mára 62-64 millió köbméteres fogyasztást várnak. Földalatti gáztárolókból továbbra is a csúcskapacitásnak megfelelő napi 53 millió köbméter, hazai termelésből 9 millió köbméter nyerhető ki, a nyugati importból pedig 4 millió köbméter érkezik, melyek egyeztetése jelenleg folyik - tették hozzá. Az FGSZ szerint a források elegendőek a mára várható fogyasztás kielégítésére.

Délelőtt Molnár Csaba ezúttal az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) központjában tájékoztatott a napi feljeményekről. Leszögezte: A tegnapi források továbbra is teljes egészében rendelkezésre állnak. Hacsak tehát valami rendkívüli esemény nem következik be, Magyarországon ma nincs szükség további korlátozásokra.

Bozó László, az OMSZ elnöke kifejtette: idén a tegnapi nap volt a leghűvösebb. Éjszaka Szécsény térségében mínusz 21 fokot is mértek. Az időjárás karácsony óta szokatlanul hideg: a hőmérséklet továbbra is a sokéves átlag alatt marad. Habár holnap néhány fokkal enyhül az idő, a jövő hét közepéig a hőmérséklet továbbra is a sokéves átlag alatt lesz.

Molnár Csaba közölte: pénteken az előző napinál 3 millióval magasabb fogyasztás a hideg időnek volt betudható. Az E.ON Ruhrgas részéről mind a Magyarországra szállított szerződés szerinti, összesen 3 millió köbméteres pluszmennyiség (amit kiegészít a Gaz de France 1 millió köbmétere), mind a németek részéről Szerbiának küldött 2,7 millió köbméter megérkezett. Ez utóbbit gond nélkül továbbítottuk déli szomszédunknak. A Mol immár második nap saját kitermeléséből ismét juttatott 2 millió köbmétert Szerbiának.

Magyarországon, bár a tárolók és a hazai kitermelés szerda óta csúcsüzemben jár, a szükséges gázt eddig mindennemű műszaki probléma nélkül sikerült kinyerni. Ezért köszönetett mondott az ebben közreműködő valamennyi szakembernek.A stratégiai gázkészletekből továbbra sem kellett vételezni.

Molnár Csaba úgy fogalmazott: a környező országokban nincsenek olyan "hatalmas gáztartalékok", mint nálunk, így ott hozzánk képest jóval komolyabb károkat okozott az orosz gázszállítások beszüntetése. Megemlítette Szerbiát, Horvátországot, Macedóniát és Bosznia-Hercegovinát, ahol a tartalékok hiánya komoly ellátási zavarokat okoz. Emellett kiemelte Szlovákiát, ahol a hírek szerint több ezer gyár állt le és az ország miniszterelnöke a közvilágítás várható problémái miatt még az "ország elsötétülését" sem tartja kizártnak.

Így készleteinkből ma már nem csak Szerbiának, hanem - megfogalmazása szerint Németországgal együttműködésben - Bosznia-Hercegovinának 1-1,5, Horvátországnak pedig mintegy 1 millió köbméter gázt juttatunk el. Arra a kérdésünkre, hogy ezek a mennyiségek milyen arányban oszlanak meg Magyarország és Németország között, a miniszter úgy válaszolt, hogy azt az érintett cégek döntik majd el.

Technikailag egyébként a Magyarország által Horvátországnak nyújtott mennyiség be sem lép hozzánk, mivel azt Ausztrián keresztül szállítják le az ország számára. Bosznia-Hercegovinának pedig természetesen a Szerbián keresztüli egyetlen ellátóvezetékükön keresztül küldjük el a gázt. A miniszter leszögezte, a déli államokkal olyan szerződéseket kötöttek, hogy a szállítások a belföldi helyzet függvényében bármikor megszakíthatóak.

Kérdésünkre a miniszter kifejtette: arról ugyan továbbra sincs információjuk, hogy ukrán oldalról mikor indulhatnak meg a szállítások, de ha erre csak esély is mutatkozik, már szükséges leszögezni: magyar oldalon a vezetékrendszer teljes mértékben alkalmas annak fogadására. Hozzáfűzte: arról nem kapnak adatokat, hogy Ukrajnában most milyen állapotban vannak a (híreink szerint részben lezárt, ezért fagyásveszélynek kitett) belföldi vezetékek.

Kérdésekre leszögezte: az Ukrajnába küldött EU-megfigyelők magyar tagja az uniónak jelent, nem állást foglalva abban, hogy a Magyarországon gázhiányt okozó orosz-ukrán vitában kinek van igaza.

Szerinte a kérdést nem úgy kell feltenni, hogy Magyarországon mekkora kárt okozott eddig a gázstop, hanem hogy a belföldi tartalékok felhasználásával milyen kárt sikerült megakadályozni. Mindazonáltal egyelőre erről nem készült pontos felmérés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.