A GVH rendben talált mindent a Médialognál

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a MédiaLog szolgáltatását valamennyi ügyfele részére versenysemlegesen nyújtotta, azaz a cégben irányítási jogot szerző vállalatok, így lapunk tulajdonosa, a Ringier Kft., a Népszabadság Zrt. és a Sanoma Zrt. teljesítették ebbéli vállalásukat.

A Gazdasági Versenyhivatal korábban kötelezettségként írta elő az irányításszerző vállalkozásoknak, hogy közös irányítási jogaik révén biztosítsák, hogy a MédiaLog az általa nyújtott előfizetéses lap- és magazinterjesztés szolgáltatást minden azt igénybe venni kívánó félnek azonos feltételekkel nyújtsa.

Ezt megvizsgálva a GVH is megállapította, hogy a MédiaLog szolgáltatását valamennyi ügyfele részére versenysemlegesen nyújtotta, az Általános Szerződési Feltételekben és az annak részét képező tarifarendszerben foglaltak szerint; attól eltérő kedvezményeket az alapító kiadóknak nem biztosított.

A MédiaLog emellett biztosította, hogy minden ügyfele (ideértve az alapító kiadókat is) csak saját üzleti titkaihoz, saját előfizetőinek személyes adataihoz fér hozzá. Ennek keretében a MédiaLog biztonságos, jelszóval védett, ügyfelenként izolált számítástechnikai rendszert működtet, munkavállalói pedig az ügyfelekkel közösen kialakított adatvédelmi, adatfeldolgozási szabályzat alapján járnak el.

A fentiekre tekintettel a Gazdasági Versenyhivatal az utóvizsgálatban megállapította, hogy a vizsgált időszakban a MédiaLog megfelelően teljesítette a kötelezettségeket. A kötelezettségek továbbiakban történő teljesítésének ellenőrzésére a GVH újabb utóvizsgálati eljárást indíthat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.