A gödör mélyére ért az építőipar?

Idén májusban már valamelyest mérséklődött az építőipari termelés csökkenésének az üteme.

Az idén májusban az építőipari termelés volumene mind a kiigazítatlan, mind a munkanap-tényezővel kiigazított adatok szerint 4,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a visszaesés mértéke jelentősen lassult a márciusi 10,9 százalékos, és az áprilisi 15,5 százalékhoz képest, havi szinten pedig emelkedést mértek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A közlemény szerint szezonálisan kiigazítva a termelés a márciusi, illetve áprilisi 2,9 és 5,8 százalékos csökkenés után májusban az előző havinál 6,4 százalékkal volt magasabb.

Az év első öt hónapjában a termelés 8,3 százalékkal volt alacsonyabb mint egy évvel korábban, folyó áron 534,5 milliárd forintot tett ki. Májusban a termelés folyó áron 140,6 milliárd forint volt, míg tavaly májusban 144,2 milliárd forint.

A termelés az idén májusban mindkét építményfőcsoportban csökkent. Az épületek építése 7,3 százalékkal, az egyéb építményeké 1,5 százalékkal maradt el a tavaly májusitól. Az egyéb építményeknél megfigyelt, a korábbi hónapokénál kisebb csökkenést az előző évi alacsony bázis mellett útkarbantartási, illetve vasútfelújítási munkák eredményezték.

A KSH adatai szerint a szezonálisan kiigazított indexek alapján májusban az épületek építésének volumene 7,4 százalékkal, az egyéb építményeké 3,2 százalékkal volt magasabb az áprilisinál.

Az év első öt hónapjában az épületek építése 5,8 százalékkal, az egyéb építményeké 11,4 százalékkal maradt el a 2010. január-májusitól.

Májusban az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése - ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza - csaknem egyötödével kisebb volt a 2010. májusinál. Az egyéb építmények ágazat termelése 4,6 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbi, rendkívül alacsony bázisnál.

A speciális szaképítés ágazaté - amelynek zömét szerelési és szakipari munkák adják - 0,3 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakihoz képest.

A májusban kötött új szerződések volumene 4,1 százalékkal alacsonyabb volt az előző évinél, ezen belül az épületek építésére kötötteké 19,9 százalékkal esett vissza. Az egyéb építmények építésére kötött új szerződések volumene májusban 12,1 százalékkal volt magasabb az előző évinél. Az év első öt hónapjában az építőipari vállalkozások 31,8 százalékkal kisebb volumenű új szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban.
 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.