A franciáknál is kopogtat a recesszió

Eddig úgy tűnt, hogy az euroövezet válsága nem érinti súlyosan a francia gazdaságot, azonban immáron ott is csökkenésnek indult a nemzeti össztermék.

A francia gazdaság teljesítménye az utolsó negyedévben várhatóan 1,1  százalékkal visszaesett az előző, harmadik negyedévhez képest - közölte becslését a francia központi bank pénteken. A bank ezzel rontott a korábbi előrejelzésen: korábban ugyanis csak 0,7 százalékos GDP-csökkenést jósolt. A  hivatalos adat később várható.

A francia gazdaság, habár bukdácsolva, de eddig megúszta a recessziót, amelyet legalább két egymást követő negyedévi  visszaesésben definiál a nemzetközi gyakorlat. A francia hazai  össztermék a tavalyi első negyedévben 0,4 százalékkal több, a  második negyedben 0,3 százalékkal kevesebb, a harmadik negyedévben  0,1 százalékkal több volt az előző negyedévinél. Éves  összehasonlításban a gazdasági növekedés a harmadik negyedre 0,6  százalékra lassult a tavalyi utolsó negyedévi 2,2 százalékhoz képest.

Két vagy több  egymást követő negyedéves visszaesés után a  tavalyi harmadik negyedév végén recesszióban volt az EU-ban már  Németország, Észtország, Olaszország, Lettország és Svédország,  illetve, főleg a német eredmények miatt, az euróövezet egésze az  átlag szintjén. Csak egy negyedévi - harmadik negyedévi - negyedéves  visszaesése alapján recesszió felé tartott a dán, a spanyol, a magyar, a portugál és a brit gazdaság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.