A Főtáv teljesen leállt a távfűtéssel

A Főtáv május 15-ével azokban a fővárosi lakásokban is befejezte a távfűtést, amelyek eddig nem rendelkeztek a szolgáltatás leállításáról; a társasházak ezután is kérhetnek fűtést. A Főtáv szerint a téli idény 4,4 fokos átlaghőmérséklete alig tér el az átlagtól, de minden hónap jelentős kilengéseket hozott. Idén 5 százalékkal kevesebb hőt adtak el, mint tavaly, amit a magas hőmérséklettel és a hőszigetelésekkel indokolnak.

Budapesten a jogszabályokban meghatározott időpontban, azaz május 15-én befejeződött a távfűtési szolgáltatás –közölte az önkormányzati tulajdonú Főtáv.

A cég szerződés szerint teljesíti a fűtési rendszer leállítását. Ez azt jelenti, hogy aki szerződésben még nem rendelkezett a fűtési rendszer leállításáról, annál május 15-én leállt a távfűtés. Szélsőséges időjárási fordulatnál – amilyenre az elmúlt években is volt példa – a lakóközösség által erre felhatalmazott személy eseti írásos megrendelésével május 15-e után is visszaindítható a távfűtés.

Az idei fűtési időszak 183-200 napig tartott, ami az egyes felhasználók esetében az elő- és utófűtési időszak igényeitől függően alakult. Április végén még csaknem 75 ezer lakásban biztosította a Főtáv a fűtést. A klasszikus értelemben vett (október 15-étől április 15-éig tartó) 184 napos fűtési időszak átlaghőmérséklete 4,45 Celsius-fok volt. A szezon legmelegebb napján a napi átlaghőmérséklet 17,9 Celsius-fok, a leghidegebb napon mínusz 10,9 Celsius-fok volt.

A szezon hónapjainak átlaghőmérsékletei a most tapasztaltakhoz hasonlóan szeszélyes képet mutattak. Az utóbbi 15 év havi külső levegőhőmérsékleteinek átlagához képest a november több mint 2 Celsius-fokkal alacsonyabb volt, a december és a január havi átlaghőmérséklet a szokotthoz képest 2-3 fokkal melegebb lett. A február szokatlanul hidegre sikerült, márciusban viszont ismét az átlagnál több fokkal melegebb volt. Az ingadozások a szezon során kiegyenlítődtek, és így az átlaghőmérséklet alig volt magasabb az elmúlt 15 évinél.

A Főtáv az idei októbertől áprilisig tartó szezonban mintegy 9,8 millió gigajoule (GJ) energiát értékesített. Ez mintegy 5 százalékkal volt kevesebb, mint az előző évben. Ez a melegebb időjárásnak, illetve a már több éve folytatódó felhasználói megtakarítási intézkedéseknek, hőszigeteléseknek, fűtéskorszerűsítéseknek tudható be –közlik.

Az idei télen sem fordultak elő Budapesten több tízezer lakást érintő és 12 órát meghaladó üzemszünetek. A fővárosi távhőrendszer a 2011–2012-es fűtési idényben is üzembiztosan működött. A szezonban a 2012 márciusáig feldolgozott adatok alapján összesen 32 meghibásodás következett be a Főtáv távvezetékhálózatán. Ennek 95 százaléka esetében (30-szor) kevesebb mint 8 órát tartott a hiba elhárítása. A szerelés a fennmaradó 2 esetben vett 8 óránál több időt igénybe. Az épületeket ellátó hőközpontok esetében 37 meghibásodás volt. Ezek ugyancsak 95 százalékát 8 órán belül elhárították, és csak 5 százalék haladta meg a 8 órát.

A Főtáv felhívja a figyelmet, hogy a termosztatikus szelepeket a fűtés végleges leállítását követően teljesen ki kell nyitni (5-ös állás). A zárt szelepek a nyári meleg napokban ugyanis beszorulhatnak és beragadhatnak. Ez ősszel, a fűtés indításánál olyan gondot okozhat, ami a szelepek teljes kinyitásával megelőzhető.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.