A forint tompítja a jövő heti üzemanyag-drágulást

A jövő héttől újabb, most 4-7 forintos üzemanyagár-emelkedést jósol a GKI Energiakutató. A drágulás ez esetben kizárólag az újabb nemzetközi olajmizériának tudható be. A forint ugyanis erősödött, ami tehát éppenséggel tompítja a nemzetközi áremelő nyomást.

A benzin 5-7, a gázolaj 4-6 forinttal tovább drágulhat a jövő héten a GKI Energiakutató szerint. A nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások nyomán így szerdától a benzin kiskereskedelmi átlagára 431, a gázolajé pedig 430 forint körül alakulhat literenként.

A hét során az irányadó piacon a benzin dollárkurzusa meredeken, 6,3 százalékkal emelkedett. Ettől az 5,1 százalékkal dráguló gázolaj sem sokkal maradt el. A forint viszont a dollárral szemben 1,4 százalékkal erősödött, ami éppenséggel tompítja az áremelő hatást.

Így literre és forintra átszámolva a benzin 4,9, a gázolaj pedig 3,6 százalékkal került többe, mint egy hete.

Az elmúlt egy év alatt a benzin 13, a gázolaj pedig 17 százalékkal drágult. Havi nettó átlagkeresetünkből most benzinből mintegy 8, gázolajból körülbelül 11 százalékkal kevesebbet vásárolhatunk, mint egy éve – állapítja meg az intézet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.