A forint helyett ma a BUX zakózott nagyot

Rémes napja van a Budapesti Értéktőzsdének: a BUX több mint hét százalékot esett, az értéke tízezer pont közelébe zuhant, miközben a csaknem 12 százalékot bukó OTP árfolyama már 1800 forint közelében landolt.

A forint árfolyama ma egy kicsit kifújja magát, de helyette a Budapesti Értéktőzsde esett nagyott. A BUX 7,29 százalékkal csökkent, és már nincs messze a tízezer pontos határ sem: zárásban 10 353 ponton állt.

Az esést az OTP vezette, amely tegnap még csak kétezer forint közelébe kúszott, ma azonban hamar ez alá került az árfolyama: újabb, csaknem 13 százalékos zuhanás nyomán már 1800 forint alatt is kereskedtek vele, de végül néhány forinttal e fölött zárt: 1810 forinton. Szerdán a többi blue chipnek is rossz napja van: a Mol értéke csaknem öt százalékkal 8630 forintra csökkent, a Magyar Telekom közel tíz százalékot zuhant, és most a Richter sem úszta meg: csaknem hat százalékkal csökkent az árfolyama.

A forint délutánra kicsit erősödött: 305 körül mozgott délután az euróárfolyama.

- Zárásra a régió tőzsdéi kissé erősödtek, de ebből a BUX nem vette ki a részét, a lengyel tőzsde a napközbeni mínusz után pluszban zárt, míg a cseh index is jóval kisebb veszteséget könyvelt el, mint a BUX - mondta el Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. Hozzátette: a kelet-európai bankpapírok rosszul szerepeltek ugyan a régiós tőzsdéken, de meg sem közelítették az OTP zuhanását. A magyar bank részvényeit "utálták" legjobban a befektetők. Elmondta azt is, hogy a rekordméretű forgalom mögött egyetlen cég óriás eladása állt: vélhetően egy alapkezelő szabadult meg egyszerre kétmillió OTP részvényétől, de ez a befektető adta a Magyar Telekomot és a Richtert is.

Az üzletkötő szerint a kilátások bizonytalanok, de ha az amerikai piac nagyot esik, továbbra sem várható semmi jó.

A bankközi devizapiacon együtt erősödött a zloty és a forint, széles ingadozások közepette. Már mindenki sokallja az árfolyamok gyengülését, az ingadozás mértékét.

Az eurót 306 forinton jegyezték délután négy órakor a budapesti bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 308 forint után. Szerda reggel még 309,50 forinton is született kötés, délután pedig 302 forint közelébe is elment az árfolyam. A dollárt 243,60 forinton jegyezték a keddi 244,20 forint után. Az euró gyengült a dollárral szemben a nemzetközi devizapiacokon: az EKB szerdára 1,2596 dollárban állapította meg az euró referenciaárfolyamát a keddi 1,2634 dollár után. A nemzetközi devizapiaci jegyzés szerdán délután megközelítette az 1,254-et is. A svájci frankot 206,74 forinton jegyezték szerdán délután a nemzetközi devizapiacon, a keddi zárás 209,62 forint volt. Az MNB szerdai hivatalos jegyzése 206,83 forint, a keddi 208,28 forint volt. A japán jen jegyzése a nemzetközi devizapiacon 2,6108 forint volt szerda délután, a keddi zárás pedig 2,6539 forint. A hivatalos MNB-jegyzés (100 jen) 263,37 forint, kedden 264,32 forint.

A térség devizái által követett irányt továbbra is a lengyel zloty árfolyamának alakulása szabja meg. A zloty átmenetileg erőteljes árfolyamjavulást ért el a nap folyamán, amit a lengyel kormány és a jegybank részéről elhangzott "verbális intervenciónak" tulajdonítanak a kereskedők. Hangsúlyozták viszont, hogy a forint az elmúlt időkben megszokottnál kevésbé követi a zloty mozgását.

Verbális intervenciónak tekinthető nyilatkozatok hangzottak el a cseh és a román jegybank elnökök és a bolgár miniszterelnök részéről is. "Nem szokványos" piaci beavatkozást kért a forint védelmében a jegybank elnökével és a pénzügyminiszterrel kedden folytatott megbeszélésein a magyar miniszterelnök is.

Joaquín Almunia uniós gazdasági biztos aggodalmát fejezte ki a kelet- és közép-európai devizák árfolyamának esése miatt, elmondta: az unió kész segíteni. Arra intette azonban az érintett országok hivatalos köreit, hogy tartózkodjanak a meggondolatlan, a befektetői hangulatot rontó nyilatkozatoktól.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint, mivel a forint a régiós devizákra nehezedő nyomás miatt gyengül, a szokásos pénzpiaci eszközökkel - kamatemeléssel vagy intervencióval - nem lehet megállítani a folyamatot. Elmondta: a kamatemelés a gazdaság számára nem lenne jó válasz. A devizatartalékok csökkentése sem biztos, hogy jó lépés lenne - egyrészt az IMF nem nézné jó szemmel, másrészt ezzel az éven belül lejáró nemzetgazdasági adósság fedezésére szolgáló eszközöket kockáztatnánk.

Suppan úgy vélte: esetleg a visegrádi országok közös fellépése megoldást hozhatna a problémára.

A megkérdezett kereskedők közös fellépést várnak a közép- és kelet-európai országoktól, valamint útmutatást a "kamatfegyver" esetleges bevetéséről.

A bankközi forintpiacon az egynapos finanszírozási (o/n) kamat változatlanul a jegybanki alapkamat alatt, 9,00/20 százalék körül alakul, a távolabbi lejáratok iránt továbbra sincs érdeklődés. Az állampapírok másodpiacán 40-60 bázispontos hozamemelkedés következett be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.