A Flextronics is elbocsátásokat tervez

Zalaegerszegi gyárából 400 dolgozót bocsát el a következő három hónapban a Flextronics International - tájékoztatta a cég szóvivője az MTI-t.Hetényi Márk elmondta, a gazdasági válság miatt döntöttek a csoportos létszámleépítésről, ami egyformán érinti a szellemi és a fizikai dolgozókat.

A szóvivő nem erősítette meg a Zalai Hírlap információját, amely szerint az elmúlt hónapokban a kölcsönzött munkaerő létszámát már  1000-1500 dolgozóval csökkentették. A kölcsönzött munkaerővel  kapcsolatos foglalkoztatási adatokról azt mondta: év végén és év  elején mindig is jellemző volt a szezonalitás, ezért nehéz  elválasztani, hogy ennek vagy a gazdasági válságnak tudható-e be a leépítés mértéke.

A cég szóvivője hozzátette, hogy a 400 fős létszámcsökkentés minden divíziót és osztályt érint. Kifejtette, folyamatosan keresik gyártási kapacitásaikra a megrendelőket, így ha a terveik  megvalósulnak, lehetséges, hogy kevesebb dolgozótól kell megválniuk.A Flextronics zalaegerszegi gyárában jelenleg 3700 saját alkalmazottat foglalkoztatnak, további 1500-1800 embert pedig  kölcsönzött munkaerőként.

Hetényi Márk nem kívánta megmondani, hogy milyen termékeket készítenek a zalai gyárukban, mindössze annyit közölt, hogy az elektronikai termékkörön belül főként szórakoztató-elektronikai cégeknek termelnek, leginkább mobilkommunikációs, televíziós, számítástechnikai és autóipari vállalatok számára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.