A Fiat a Saabot is megvenné

A Fiat is ott van a Saab Automobile AB megvétele iránt érdeklődő társaságok között, jelentette be szerdán a svéd iparügyi minisztérium.

Az olasz járműipari konszern az egyik a három társaság közül, amelyekkel a kormány kapcsolatban áll a Saab eladásának  ügyében - közölte a minisztérium szóvivője. A másik két érdeklődő kilétét nem volt hajlandó felfedni. Ez az első alkalom, hogy a stockholmi kormány hivatalosan megerősíti a Fiat vételi szándékát, pedig az olasz cég már május elején jelezte, hogy a csőd szélére került amerikai General Motors (GM) érdekeltségei közül nemcsak az Opel, hanem a Saab is érdekli.

A mintegy 4 ezer főt foglalkoztató vállalat évek óta  veszteséggel dolgozik, adóssága 10,6 milliárd korona (283 milliárd  forint). A legnagyobb hitelező az anyavállalat, a GM. A Saab  februárban csődvédelmet kért, áprilisban pedig a GM közölte, hogy  már nyáron szeretné eladni a céget. A svéd kormány illetékesei  többször leszögezték, hogy a kabinet nem kíván segítséget adni a  bajba jutott vállalatnak, amelynek jövőjéért - mint mondták - a  tulajdonos felelős


A fizetésképtelen svéd GM-leányért április közepéig húsz komoly  érdeklődő jelentkezett. A Saab tíz kiválasztott jelentkezővel  tekintette át a cég helyzetét, majd tovább szűkítették a kört és  végül három partnerrel kezdődtek konkrét tárgyalások. Mostanáig csak  a Fiat neve ismert a vevőjelöltek közül.  A GM 1990-ben szerezte meg a vállalat felét 600 millió  dollárért, tízéves vételi opcióval a másik felére. Az opciót  2000-ben váltotta be az amerikai cég.  A Svédországon kívül Ausztriában is van üzeme a svéd gyártónak, ott készül a kocsik negyede.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.