A feketegazdaság nyer az áfa-emelésen

Az áfakulcs emelése rontja a versenyképességet az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint. A szervezet úgy véli: a remélt költségvetési bevétel könnyen elmaradhat, miközben a feketegazdaság tovább hízik.

Az Országgyűlés május 11-én szavaz az adócsomagról, benne az áfakulcsok emeléséről, ennek elfogadása után 20 százalék helyett 25  százalék általános forgalmi adó (áfa) terheli majd az áruk, szolgáltatások többségét július elsejétől. A nagyobb adókulccsal a költségvetés hiányát szeretnék mérsékelni. Kérdés, hogy ez sikerül-e  - fogalmazza meg kétségeit az OKSZ sajtóközleményében.

A szervezet emlékeztet: az áfakulcsok nem most változnak először. Például 2004-ben a korábbi 12 százalék helyett már 15  százalék áfa terhelte az élelmiszerféleségeket, a kulcsot 2006. szeptember 1-jével 20 százalékra emelték, az idén július 1-jétől  pedig 25 százalék lesz, duplája az öt évvel korábbinak (kivéve a  kenyér- és tejféleségek 18 százalékos kulcsát). A 25 százalékos  áfakulcsot 2006. január 1-jétől csökkentették 20 százalékra, most  újra megemelik.

A jelenlegi helyzet azonban nem hasonlítható össze a korábbi  évekkel, mivel 2006 végéig sok éven keresztül folyamatosan bővült a lakossági fogyasztás, 2007-ben és 2008-ban viszont már csökkent - hívja fel a figyelmet a közlemény. A Pénzügyminisztérium (PM) korábban azzal számolt, hogy az áfa-kulcs 3 százalékos emelése mellett 2009-ben 100 milliárd, 2010-ben pedig 250 milliárd forint lehet a költségvetési hatása a változtatásnak. Az adóemelés mértéke most feltehetően azért nagyobb, mivel a gazdaság teljesítménye és a lakosság fogyasztása is a vártnál  nagyobb mértékben esik vissza. Az OKSZ szerint pontosan ez a legnagyobb probléma.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) adatai szerint az áfabevételek 2004 óta folyamatosan emelkedtek - 2008-ban 2 114  milliárd forintot tettek ki, 7 százalékkal haladták meg az előző  évit -, ám a növekedés az inflációt "követte". A legtöbb visszaélés az APEH adatai szerint is az áfa-körben van: 2007-ben a 357 milliárd forint adóhiány 88 százaléka, 2008-ban a 468 milliárd forint adóhiány 66,9 százaléka volt áfa. Az OKSZ  szerint nem véletlenül: a 20 százalékos áfakulcs a feketézőknek 20 százalék haszonkulcsot jelent, bőven megéri.

Az 5 százalékos emelés a szervezet szerint erre "rátesz egy lapáttal" a feketézők javára, miközben a pénzszűke miatt még jobban visszaveti a fogyasztást. Kevesebb pénzből ugyanis a háztartások eleve kevesebbet tudnak vásárolni, ha pedig az árak emelkednek, mivel a szolgáltató áremelésre kényszerül, még kevesebbet fognak. Az áfabevételek háromnegyed része a kereskedelemből származik, nagyságrendjét tekintve 1500 milliárd forint, ezen belül az élelmiszerek áfája jelenleg 500 milliárd forint körüli.

Az idén a teljes kiskereskedelmi fogyasztás visszaesik, nagyobb mértékben, mint a gazdaság teljesítménye, ezen belül pedig az áfabevételek felét adó iparcikk eladások zuhanása előreláthatóan kétszámjegyű lesz. Az autóeladások például áprilisban az előző év azonos időszakához képest a felére estek vissza - mutat rá a  közlemény.

Úgy vélik, könnyen lehet, hogy a hazai vásárlók közül megint többen fogják felkeresni a határokon túli áruházakat, hiszen ott eleve kisebbek az adókulcsok. Európában két országban van 25  százalékos áfakulcs: Svédországban és Dániában - figyelmeztet a  szervezet."Az áfakulcs emelésének biztosan lesz nyertese is: a  feketegazdaság, ahol könnyen lenyelik az adókat. Nem lehetne  fordítva?" - kérdezi az OKSZ, hozzátéve: a kereskedők nem Cipruson adóznak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.