A Facebook jobban bővül az Iwiwnél

A világhálót használó felnőtt magyar lakosság nagyobb hányadának van Iwiw-, mint Facebook-fiókja. Az amerikai hátterű oldal növekedési üteme viszont nagyobb – mondta Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója a BarCamp Budapest konferencián.

A felnőtt hazai netező állampolgárok 67 százalékának van Iwiw-profilja. A Facebook mutatója tavaly év végén 53 százalék volt – mondta Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója a BarCamp Budapest konferencián a cég által készített felmérésre hivatkozva.

Ugyanakkor utóbbi közösségi oldal növekedési üteme sokkal jelentősebb. Lukas Maixner, a Socialbakers részéről egy másik előadásban megemlítette, hogy a Facebook esetében ez 5,83 százalékos, ami magasabb a csehországi és a szlovákiai adatoknál is. Ráadásul a Facebook „penetrációja” is nagyobb a teljes lakosságra vetítve Magyarországon, mint a másik két országban. A felhasználók között magas az átfedés – jegyezte meg Hann Endre.

A 18–29 év közöttiek 71 százaléknak van Facebook-profilja. 52 százalék hetente többször is bejelentkezik. Ez a mutató az Iwiw esetében 34 százalék, noha ebben az életkori kategóriában 78 százaléknak van profilja. Az amerikai hátterű oldal esetében a használók 11 százaléka lényegében folyamatosan az oldalon lóg – mutatott rá Hann –, míg az Iwiw esetében ilyen kör alig mutatható ki.

Akik nem használják az oldalakat, rendszeresen két indokra hivatkoznak: részint túl sok időt rabol el, a másik érv pedig a magánszféra védelme. A magyar társadalomban erősebb az utóbbi. Ez a korlát a sok-sok rossz hír hatására valószínűleg nem is nagyon puhul fel a közeljövőben – tette hozzá Hann Endre.

Az internethasználattal kapcsolatban kifejtette: a népesség 56 százaléka internetezik. 46 százalék naponta vagy hetente többször. Legnagyobb arányban hírek olvasására, tájékozódásra használják a világhálót. Itt a legnagyobb rendszeres felhasználók aránya. A második helyen az árukeresés áll. A csevegés, csetelés is kiemelkedő terület. A neten továbbra is kevesen vásárolnak – jegyezte meg Hann.

Az internethasználat gyakorisága az életkortól függ. Kevésbé befolyásolja például a jövedelmi viszony vagy a társadalmi pozíció. A 18–29 évesek 84 százaléka rendszeres használó, a 60 évesnél idősebbek körében viszont elenyésző az arány.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.