A Díjnet leteszi a fegyvert

Számlabeszedési szerződésük felbontása után az Elmű-ÉMÁSZ technikailag is ellehetetlenítette, hogy a Díjnet valamilyen úton-módon továbbra is biztosítsa ügyfeleinek az áramszolgáltató online számláinak befizetését.

Az Elmű-ÉMÁSZ tegnap váratlanul megszüntette az elektronikus számlák e-mailes továbbításának lehetőségét - közölte lapunkkal Majtényi Kálmán, a Díjnet vezérigazgatója. Az Elmű-ÉMÁSZ január 15-i hatállyal számlabeszedési szerződést bontott a Díjnettel. Ám a nemrég az FHB és az állami Magyar Posta tulajdonába került társaság ennek ellenére talált informatikai megoldást arra, hogy biztosítsa ügyfeleinek az áramszolgáltató elektronikus számláinak kifizetését.

Az Elmű-ÉMÁSZ mostani lépése nyomán a fogyasztók igényeire kidolgozott, adatvédelmi és technikai szempontból helytálló kiegészítő szolgáltatás ellehetetlenült. Így a Díjnet saját rendszerén keresztül mégsem tudja biztosítani a január 15-e utáni számlák kifizetését - fejtette ki a vezérigazgató.

Az év elején az Elmű-ÉMÁSZ arról értesítette interneten fizető ügyfeleit, hogy január 15-i hatállyal felbontották a Díjnettel kötött elektronikusszámla-beszedési szerződésüket, és innentől minden szolgáltatást kizárólag saját új online felületükön biztosítanak. A múlt hét végén a Díjnet ugyanakkor "Megoldottuk" címmel arról tájékoztatta ügyfeleit, hogy kerülőúton - úgy, hogy ezért nem kérnek pénzt az Elmű-ÉMÁSZ-tól - mégiscsak biztosítják a lehetőséget azoknak, akik a többi csekkel együtt továbbra is rajtuk keresztül fizetnék a két áramcég számláit is. Ehhez az ügyfeleknek a szolgáltató új felületén át kellett irányítaniuk számláikat a Díjnethez.

Tegnap az Elmű-ÉMÁSZ a Díjnet-levél kapcsán megdöbbenésének adott hangot, mondván: az abban ismertetetteket a Díjnet velük nem egyeztette, annak működéséért felelősséget nem vállalnak, egyben megítélésük szerint a Díjnet által kidolgozott rendszer üzleti és adatvédelmi titkokat sért.

Majtényi Kálmán ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy a megoldás bevezetéséről előzetesen tájékoztatták az Elmű-ÉMÁSZ-t. Az áramcégnél úgy vélekedtek, az e-mailes átirányítás új internetes rendszerüknek adatvédelmi okokból eleve nem része.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.