A Die Welt a magyar gazdaságról

Budapest eljátssza hitelét címmel egy kolumnás elemzésben foglalkozott a magyar gazdaság helyzetével, illetve az elmúlt napokban elhangzott nyilatkozatokkal keddi számában a Die Welt.

A konzervatív német napilap a Florian Hassel és Tobias Kaiser által jegyzett írás alcímében azt hangoztatta, hogy az új magyar kormány "agyonbeszéli elődjeinek szanálási sikereit, és ezért magas árat fizethet."

Bevezetőjében a cikk úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor és a Fidesz más vezetői a "nagy ígéreteknek" köszönhetően kerültek vissza a hatalomba. A vállalatok és az állampolgárok adócsökkentésekben reménykedhettek, és 1 millió munkahely megteremtését helyezték kilátásba. A "szép ígéretekért" a magyarok 386 mandátumból 263-hoz juttatták a Fideszt az új parlamentben.

A kétharmados többség birtokában az új kormány kedve szerint uralkodhatna, hacsak nem lenne egy bökkenő - írta a lap, hangoztatva, hogy nincs pénz a szép ígéretek beváltására. Amióta Magyarországot 2008 őszén a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió egy 20 milliárd eurós hitellel megmentette az államcsődtől, az ország jelentős sikereket ért el. A gazdasági szanálás azonban még nem ért véget - fogalmazott a lap, utalva arra, hogy a válságos helyzetbe került pénzügyek teljes rendbetétele érdekében mind ebben az évben, mind 2011-ben további takarékoskodásra van szükség, amire a választások előtt a Nemzetközi Valutaalap is figyelmeztetett.

A Die Welt szerint a Fidesz vezetői számára is világos volt, hogy "populista választási ígéreteiket" nem tudják majd megvalósítani. Már a választások előtt arra törekedtek, hogy az általuk keltett várakozásokat lejjebb srófolják, mégpedig mindenekelőtt azzal, hogy minden felelősséget már előzetesen az elődökre hárítanak.

Ezt követően az újság idézte Járai Zsigmondot, az első Fidesz-kormány pénzügyminiszterét, aki már márciusban azt jósolta, hogy Magyarország tényleges pénzügyi helyzete sokkal rosszabb annál, mint azt az akkor még kormányzó szocialisták - a párton kívüli miniszterelnök, Bajnai Gordon vezetésével - állították. Járai már akkor azt hangoztatta, hogy a Nemzetközi Valutaalappal szemben vállalt, 3,8 százalékos hiánycél tarthatatlan lesz.

"Alig tették le az esküt a Fidesz-kormány miniszterei, az elődöket lejárató kampány új lendületet kapott" - hangoztatta a lap, majd hosszan idézte a párt alelnöke, Kósa Lajos által az elmúlt héten mondottakat.

Elemzők egybehangzó véleménye szerint az "állítólagos katasztrofális" pénzügyi helyzetre utaló, komor figyelmeztetések célja az, hogy a magyarokat felkészítsék a további takarékossági intézkedésekre - fogalmazott az újság, hozzátéve, hogy az új kormány ezeket kedden fogja bejelenteni, a felelősséget ugyanakkor - mint írta - a leváltott kormányra fogja hárítani.

A politikai manőver ugyanakkor nem csupán a magyar valuta, a forint számára okozott mélyrepülést, hanem az európai és az amerikai tőzsdén is. A kelet-európai szomszédok részvénypiacai ugyancsak gyors ütemben zuhantak lefelé. Sőt a "magyar epizódot" megszenvedi az euró is, amelynek árfolyama a dollárral szemben négyéves mélypontot ért el - írta a német napilap.

A Die Welt szerint a nemzetközi pénzpiacok heves reagálásának kevés köze van a magyarországi gazdasági tényekhez, az sokkal inkább a nagyfokú idegességgel hozható összefüggésbe. Ezzel összefüggésben az újság pénzügyi szakértőket idézett, akik szerint a befektetők idegesek és még egy ideig azok is maradnak. A bizonytalanság növekszik, és az euróövezet problémái, továbbá a dél-európai bankok stabilitása miatti aggodalmak csak hozzájárulnak ehhez.

Mindennek kapcsán a német napilap annak a nézetnek adott hangot, hogy a Magyarországot Görögországgal történt összehasonlítás "hajánál fogva előrántott" dolog, és ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy az eladósodás nagyságáról, a kormány pénzügyi politikájáról vagy pedig a beruházóknak, a valutaalapnak és az EU-nak adott adatok valóságtartalmáról van-e szó.

Ennek kapcsán az újság Nigel Rendellt, az RBC Capital Markets beruházási bank szakértőjét idézte, aki kijelentette: a Görögországban 2009 őszén hatalomra került szocialista kormány a konzervatív előd jelentős manipulációira és a megadottnál jóval nagyobb költségvetési hiányra derített fényt. "Magyarország ezzel szemben rendkívül sikeresen fejlődött" - tette hozzá a lap, hangoztatva, hogy ez nem csupán Rendell értékelése.

Az újság kiemelte, hogy a szomszédos kelet-európai országokkal szemben javult a magyar gazdaság versenyképessége, 2009-ben Magyarország ismét fizetési mérlegtöbbletet ért el és növekszik az export. A most leváltott szocialista kormány ugyanakkor mindenekelőtt a költségvetés fájdalmas szanálásában ért el vitathatatlan sikereket - tette hozzá a Die Welt, ismertetve a szanálás céljából hozott, korábbi intézkedéseket. Az elért eredményeket a Nemzetközi Valutaalap ellenőrei is elismerték márciusi jelentésükben, ugyanakkor utaltak arra is, hogy a konszolidálást folytatni kell - emlékeztetett a lap.

Az újság szerint mindennek az új kormány is tudatában van, és közölte, hogy tartja magát a korábbi kabinet által vállalt 3,8 százalékos hiánycél megvalósításához. A lap idézte Matolcsy György gazdasági minisztert, aki szerint "Magyarország egyébként sem Görögország."

A Die Welt szerint a miniszter mindezzel igyekezett eloltani a saját kormánya által keltett tüzet, és visszanyerni az elmúlt hét végén "eljátszott" bizalmat. Ez azonban nem lesz egyszerű - tette hozzá az újság, idézve a Nomura befektetési ház szakértőjét, Peter Montaltót, aki úgy ítélte meg: Magyarország új kormánya "retorikai kalandozásaival rendkívül súlyos károkat okozott saját tekintélyének." A szakértő szerint "hosszú időre és meggyőző adatok tömegére lesz szükség ahhoz, hogy visszanyerje hitelképességét" írta a német lap.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.