A december szép volt a tőzsdén

27 százalékkal magasabb átlagforgalom volt decemberben a BÉT részvénypiacán a tavalyihoz képest – áll a tőzsde közleményében.

A 2013-as ősz folyamán tapasztalt forgalomnövekedés decemberben is éreztette hatását a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán: a 9,6 milliárd forintos decemberi átlagforgalom az egész évi átlagforgalmat 1 százalékkal, a 2012. decemberit pedig 27,3 százalékkal haladta meg.

A részvénypiaci rangsor első helyén ezúttal is a Concorde Értékpapír Zrt. állt, amelyet az Erste Befektetési Zrt. követett, harmadik helyen pedig a WOOD & Company Financial Services a.s. végzett. 

A BÉT azonnali piacának teljes forgalma decemberben meghaladta a 170 milliárd forintot, melyből csak a részvénypiacon több mint 163 milliárd forintnak megfelelő forgalmat bonyolítottak le a szekciótagok. A 2013 novemberében elért rekordszintű átlagforgalomtól némileg elmarad ugyan a decemberi, de még így is kissé meghaladta a 2013. éves átlagot, valamint 27,3 százalékkal a 2012 decemberében mért átlagot.

2013 utolsó hónapjában a 3 legkereskedettebb részvény az OTP, a Richter és az MTelekom voltak, melyek sorban 47,3, 22,6 és 14,5 százalékos részt hasítottak ki a részvények decemberi forgalmából. November során ugyanezen három részvény osztozott a dobogó legfelső fokain, csak eltérő sorrendben: az első helyen a Richter végzett, majd ezt követte az OTP és az MTelekom.

A kialakult sorrend legfőbb oka, hogy a novemberi MSCI indexek átsúlyozásának eredményeként a Richter visszakerült a feltörekvő piaci indexkosárba, így az indexkövető alapok – alkalmazkodva az új összetételhez – nagyobb keresletet támasztottak a gyógyszeripari cég papírjai iránt.

A részvénypiac decemberi változásai kapcsán fontos megemlíteni, hogy az Egis és a Quaestor papírjait kivezették a börzéről. A certifikátok piaca továbbra is komoly érdeklődésnek örvendett: a decemberi 362 millió forintos napi átlagforgalom kicsit alulmúlta ugyan az előző év azonos időszakát, az idei novemberit viszont 3,6 százalékkal teljesítette felül.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.