A csehek most rének át a magánnyugdíjpénztári rendszerre

A cseh alsóház kormánypárti többsége tegnap jóváhagyta a nyugdíjreformot, amely 2013-tól indul. Ekkorra magán nyugdíjpénztárak alakulnak, amelybe a harmincöt évnél fiatalabb személyek önkéntes alapon léphetnek be.

Dönteniük jövő június végéig kell. Akik belépnek, azok később már nem gondolhatják meg magukat. Ők a bérük 28 százalékából hármat az általuk kiválasztott magán nyugdíjpénztárba fizetik be. Ezen kívül saját nettó bérük két százalékát is kötelesek havonta ugyanoda utalni. Huszonöt százalék marad az állami szolidáris alapban. A harmadik pillér a már működő, további önkéntes takarékoskodás lesz, amely révén növekszik a nyugdíjalap.

A nyugdíjreform finanszírozása, valamint a cseh Szociális Biztosító jelenlegi anyagi gondjainak enyhítése érdekében Csehországban 2013-tól egykulcsos, éspedig 17,5 százalékos lesz az általános forgalmi adó. A cseh kabinet a megemelt adótételből  évente legalább 60 milliárd korona (hozzávetőleg 660 milliárd forint) bevétellel számol. Ebből húsz milliárdot az állami nyugdíjrendszer kieső részének pótlására, tíz milliárdot a Szociális Biztosító kasszájának feltöltésére, négymilliárdot a jelenlegi nyugdíjak egyszeri valorizálására, a többit pedig a jóléti kiadásokra, illetve a várható áremelkedések miatt a szociálisan rászoruló családok és személyek megnövekedett kiadásainak részleges kompenzálására fordítanak.

További változás az lesz, hogy az  1956 után született személyeknél fokozatosan emelkedik a korhatár: a férfiaknál  évente két, a nőknél pedig négy hónappal. A tervek szerint 2041-től 67 éves korukban mehetnek nyugdíjba.

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.