A Co-op kétmilliárdos nyereséget vár

Nem állítja le idei beruházásait le a Co-op Hungary Zrt.– közölte a cégcsoport legújabb, karcagi üzletének átadása alkalmából Murányi László. A vezérigazgató továbbra is nyereséget vár 2009-től, a válság miatt lassuló fogyasztás, és a hazai kiskereskedelem megtorpanása ellenére is.

Az idén az első félévben a válság miatt érezhetően megtorpant a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon, és várhatóan  az esztendő hátralévő részében is tovább lassul majd a fogyasztás – mondta Murányi László. Hozzátette ugyanakkor: úgy tűnik, hogy mindez a versenytársakhoz képest valamivel kevésbé érinti a Co-op cégcsoportot.

"A korábbiakhoz hasonlóan a tavalyi évet kedvező mutatókkal: 500 milliárd forintos árbevétellel, 2007-hez viszonyítva mintegy tizennégy százalékos növekedéssel és 3 milliárd forintot megközelítő nyereséggel zártuk. Idén a társaság négy-öt százalékos árbevétel-növekedéssel és 1,5-2 milliárdos nyereséggel számol” – fogalmazott a vezérigazgató, aki szerint mindez alapul szolgál a 2009-re tervezett fejlesztések maradéktalan megvalósításához.

A beruházások látványosabb részéről szólva elmondta: a múlt évi három után idén körülbelül kétmilliárd forintot szánnak új üzletek kialakítására. Ezekből eddig a karcagi szupermarket az ötödik a sorban és decemberig várhatóan még újabb öt-hat bolt nyílik majd szerte az országban.

A kunsági kisváros központjában zöldmezős beruházás keretében  280 millió forintból felépült létesítmény 900 négyzetméter alapterületű – ismertette Murányi László. Hangsúlyozta, hogy az  üzlet külső paraméterei mellett legalább ilyen fontos, hogy ötszázadikként csatlakozott a Co-op integrált informatikai rendszeréhez.

Ez utóbbi a cégcsoporton belüli fejlesztések másik meghatározó iránya – ismertette. A projekt 2002-ben indult és immár négy  esztendeje a gyakorlatban is működik, jelenleg százezer cikket és  közel 15 ezer partnert ölel fel.
A hálózat kiépítése eddig közel 4 milliárd forintba került és  2012 végéig előreláthatólag még ugyanennyit áldoz erre a cégcsoport.  Addigra a rendszer újabb 1300-1500 bolt integrálásával a hazai élelmiszerláncok között a legtöbb üzletet tömöríti majd – tette hozzá Murányi László.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.