A cégvezetők többsége nem bízik a munkahelyvédelmi akciótervben

A Policy Agenda kis- és középvállalkozások között végzett felmérése szerint emellett a cégvezetők többsége szerint az idén IMF-megállapodás sem lesz.

A Policy Agenda a kis-és középvállalkozások cégvezetői körében végzett szeptemberi felmérésében két aktuális kérdést vizsgált.

Az első kérdéskörben az EU/IMF-hiteltárgyalások esélyéről, a másodikban a munkahelyvédelmi akciótervről kérdezték a cégvezetőket.

A felmérésben megkérdezett kkv-cégvezetők kétharmada (65 százaléka) úgy látja, hogy a kormány ez év végéig nem fog megállapodni az EU-val és az IMF-fel egy hitelkeretről, a maradék egyharmadnyi cégvezető szerint viszont lesz megállapodás év végéig.

A megállapodásra számítók 9 százaléka azt gondolja, hogy a forint árfolyama a megállapodás miatt gyengül majd, továbbá 10 százalékuk a magyar gazdaság gyengülését is valószínűsíti.

A megállapodás megszületésében reménykedők döntő részben viszont azzal számolnak, hogy az IMF-hitelmegállapodás pozitív lesz az ország gazdaságára nézve.

A cégvezetők nem bíznak a Munkahelyvédelmi Akciótervben

A Policy Agenda által megkérdezett kis- és közepes méretű vállalkozások vezetőinek mindössze 9 százaléka számít arra, hogy a Munkahelyvédelmi Akcióterv hatására képesek lesznek új munkahelyeket létrehozni.

A válaszadók bő kétharmada, 68 százaléka nem számít erre, míg 23 százalékuk még nem tudja megítélni az akcióterv hatásait a foglalkoztatás alakulására.

A cégvezetők nagy része inkább egy kisebb mértékű, de minden dolgozóra kiterjedő munkáltatói tehercsökkentéssel értene egyet, és csak hét százalékuk támogatja a kormány által tervezett, és az országgyűlés által elfogadott célzott tehercsökkentést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.