A cégekre is érvényes lesz a roncsautó-program Romániában

A cégekre is kiterjesztené Romániában a gépkocsipark felújítását célzó roncsautó-programot Nicolae Nemirschi környezetvédelmi miniszter.

A tárcavezető szerdán a sajtónak elmondta: javasolni fogja a kormánynak, hogy jogi személyekre is terjesszék ki a roncsautó-programot. A miniszter szerint a Romániában működő 130 ezer mikrovállalkozás közül szinte mindegyik nevén szerepel legalább egy gépkocsi. Hangsúlyozta: azért van szükség bővíteni a programot felhasználók körét, hogy a gépkocsipark minél több használt autótól szabaduljon meg.

A Romániában magánszemélyek számára már évek óta működtetett kormányzati programban azokat a használt autókat lehet magszabott pénzösszeg fejében becserélni, amelyek minimum 10 évnél régebbiek. A román kormány az idén 60 ezer autó lecserélésére biztosít egyenként körülbelül ezer eurós támogatást. A miniszter közölte, hogy a támogatás összegét az idén már nem növelik, erre csak 2010-ben nyílik lehetőség.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.