A büdzsé 12 százalékát a vám-, és pénzügyőrök szedték össze

A Vám- és Pénzügyőrség (VP) 2010-ben 1 216 milliárd forintot szedett be, amely a központi költségvetés tavalyi bevételeinek 12 százaléka.

Egy évvel korábban ugyanez 1 267 milliárd forint volt, ami a központi büdzsé bevételeinek 15,23 százalékát jelentette - mondta Béndek József pénzügyőr altábornagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és pénzügyőri szakmai elnökhelyettese.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-Magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtótájékoztatóján Szabó Károly főigazgató kiemelte: a VP bevételeiből a legnagyobb részt, 1 043 milliárd forintot a régiós vámszervek teljesítettek tavaly, az idei terv pedig 1 074 milliárd forint.

Béndek József elmondta: a VP-APEH integráció keretében tavaly átszervezést hajtottak végre, a szolgálati nyugdíjra jogosultak jelentős része - 472 munkatárs - nem fogadta el a felajánlott beosztást, ezért szolgálati viszonyukat megszüntették és nyugállományba helyezik őket. Hozzátette: január elsejével összesen 507-en távoztak a szervezettől, közülük sokan még felmondásukat töltik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.