A Budapest Airport szerint döbbenetes, amit a fejlesztési minisztérium művel

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a honlapján Budapestről a bécsi repülőtérre hirdet új vasúti szolgáltatást, amivel a BA szerint az itteni helyett az osztrák munkahelyteremtést támogatja.

Indulatos hangú közleményt adott ki a Budapest Airport annak nyomán, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Budapestről a bécsi repülőtérre tartó új vasúti szolgáltatást hirdeti hivatalos honlapján.

A BA Zrt. közleménye szerint döbbenetes, illetve nehezen érthető, miért kell a magyar adófizetők pénzén új repülőtéri munkahelyeket teremteni – Ausztriában.

A bécsi nemzetközi repülőtér ugyanis Budapest legnagyobb régiós versenytársa és egyben a magyar légiközlekedési válság legnagyobb haszonélvezője – mondja a BA Zrt.

Az utazók jól tudják, hogy a repülés Budapestről mindig is gyorsabb és kényelmesebb lesz, még ha beleszámítjuk a müncheni vagy bécsi vagy egyéb repülőtéren az átszállást is. Arról nem is beszélve, hogy a repülés továbbra is a közlekedés legbiztonságosabb és környezeti szempontból legtisztább módja.

A BA szerint a magyar légiközlekedés a Malév leállását és csődjét jelentő február 3-i Fekete Péntek óta minden idők legsúlyosabb válságából próbál kilábalni.

A hazai légiközlekedési iparág milliárdos veszteségeket szenvedett el, több ezer magasan képzett, elkötelezett szakember vesztette el a munkahelyét, a fennmaradt vállalkozások pedig a túlélésért küzdenek – fogalmaz a BA közleménye. A szakmán belül valamennyi felelős érintett jelenleg is keményen dolgozik azon, hogy csökkentse a Malév csődjének katasztrofális hatásait, és minden követ megmozgat a kilábalás érdekében.

Ennek ellenére, a KSH adatai szerint az utasszám nagyjából 13 százalékkal csökkent a Malév csődje óta, a repülőgép-fel- és leszállások száma pedig mintegy 10 évvel, a 2002-es szintre zuhant vissza.

„Egyszerűen nem értjük, hogy miért kell a bécsi repülőtér munkahelyteremtését támogatni Magyarország helyett. Miközben természetesen mindenfajta versenyt üdvözlünk, egyetlen országban sem lehet a felszíni közlekedést a közvetlen légi kapcsolatok helyettesítéseként beállítani” – jelentette ki Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója.

Szerinte „sokkal időszerűbb lenne, ha az ezért felelős hatóságok végre kijelölnének egy-egy új légitársaságot a Malév helyett az államközi szerződésekkel szabályozott útvonalakon, és nem húznák tovább az időt minden ésszerű magyarázat nélkül."

 Mindez csak tovább növeli a csalódottságot az egész magyar légi közlekedésben, amit a hihetetlenül magasra emelt repülőtéri telekadó váltott ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.