A BRFK vizsgálódik az Aeroviva csődje miatt

Eljárást indított a BRFK az Aeroviva utazási iroda csődjével összefüggésben, okirattal való visszaélés és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen - közölte a rendőrség csütörtökön.

A rendőrség megerősítette lapunk szerdai információját, miszerint eljárást indítottak az Aeroviva csődjével kapcsolatban. A nyomozást a BRFK folytatja, okirattal való visszaélés és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, egyelőre még ismeretlen tettes ellen. 

Az ügyben jelenleg a tanúkat hallgatják ki, de lezárták a cég belvárosi irodájának egyes helységeit is. A hétfőn csődöt jelentett utatzási iroda biztosítója, a QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepe tegnapig 402 kárigényt rögzített, 40 millió forint értékben. Ennek ismeretében műár szinte biztos, hogy a károkat nem fedezi majd a 494 milliós vagyoni biztosítékuk, hiszen az utaslistán 1500 név van, igaz, a befizetett összegek azon nem szerepelnek.

A kárkifizetést csak az igények beérkezése után kezdi majd meg a biztosító, amely hetekbe is telhet, az iroda listájának hiányosságai miatt ugyanis jelenleg nemigen felbecsülhető, mekkora lesz az összes benyújtott kárigény. Az eddig ismert arányok alapján az utasoktól beszedett pénz meghaladhatja a másfélmilliárd forintot is. Ha ez igaz, akkor az utasok kevesebb, mint a pénzük harmadát kapják majd vissza.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.