A Borsodchem bezárja léányvállalatát

Az alaptevékenységre összpontosítás, valamint a vállalatcsoport költséghatékonyságának és versenyképességének javítását célzó program részeként a BorsodChem Zrt, bezárja veszteséget termelő műanyagfeldolgozó leányvállalatát, a BC-Ablakprofil Kft-t.

Az alaptevékenységre összpontosítás, valamint a vállalatcsoport költséghatékonyságának és versenyképességének javítását célzó program részeként a BorsodChem Zrt, bezárja veszteséget termelő műanyagfeldolgozó leányvállalatát, a BC-Ablakprofil Kft-t. A vállalat tájékoztatása szerint ezzel 82 embernek kénytelene felmondani. 

A BorsodChem tájékoztatása szerint évek óta folyamatosan vizsgálták az utóbbi hét évben 2,2 milliárd forint veszteséget felhalmozott Ablakprofil működését. A veszteségek csökkentése érdekében az Ablakprofil menedzsmentje átfogó költségcsökkentési programot hajtott végre.

Ezt követően, a munkahelyek megtartása érdekében, a BorsodChem az elmúlt három évben több vállalattal is tárgyalt a vállalat eladásáról, ám ezek az egyeztetések rendre eredménytelenül zárultak, s nem sikerült új tulajdonost találniuk az Ablakprofil számára. Miután ezek nem hoztak eredményt, s az építőipar szenvedése miatt a közeljövőben nem várható javulás az Ablakprofil termékeinek piacán sem, a BorsodChem kénytelen volt a bazárásról dönteni – mondják.  

Ezzel egyidejűleg, a törvényi előírások szerint a BorsodChem ma egyeztetéseket kezdeményezett az Ablakprofilnál működő szakszervezetekkel a csoportos létszámleépítés megszervezéséről és lebonyolításáról, valamint a munkaszerződések megszüntetésének feltételeiről.

Wolfgang Büchele a BC vezetője jelezte a kollektív szerződése szerinti, a törvényi kötelezettségnél kedvezőbb feltételekkel fizetik ki a végkielégítéseket. Úgy tudjuk a munkavállalók nem nagyon tudnak elhelyezkedni a BC keretein belül, miután a két cég tevékynségi köre merőben más volt, így ismereteikkel nem tudják alkalmazni a BC-nél. Az Ablakprofil egyébként tavaly mintegy 2,5 milliárd forintos forgalom mellett 717 millió forintos veszteséget könyvelt el. 

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.