A biztosítók hallgatnak a gyorsított kárrendezési javaslatról

A kormánypárti javaslat szerint a biztosítóknak a lakásbetörés felfedezése után tíz nappal ki kellene fizetnie a kárt. A biztosítók egyelőre nem kommentálták az ötletet, mondván: majd ha törvényjavaslat lesz belőle.

A megkérdezett biztosítók többsége egyelőre nem kommentálja az MSZP-nek azt a  javaslatát, hogy a lakásbetörést követő 10 napon belül fizesse ki a  biztosító a kárt, de a legnagyobb magyarországi lakásbiztosító  jelezte: gyakorlata ma is hasonló ehhez.

A Népszabadság szerdai információja szerint az MSZP hosszú listát állított össze a fontosnak tartott teendőkről, és ha a  kongresszus elfogadja azokat, akkor a miniszterelnököt kérik fel  azok jogi formába öntésére. Ezek között szerepel az, hogy a  biztosítók a lakásbetörést követően legfeljebb 10 napon belül  fizessék ki a kárt, és utána a biztosító hajtsa be követelését a  betörőn.

Az MTI által megkérdezett biztosítók többsége elzárkózott a  javaslat kommentálásától, amíg az nem kap jogi keretet. A piacon  több mint egy tucat biztosító, több mint 100 féle lakásbiztosítása  létezik, köztük olyanok is, amelyeket még a múlt század hatvanas  éveiben kötöttek. Az ezekhez tartozó feltételeket mind át kellene  dolgozni a gyorsított kárkifizetéshez.

A mai gyakorlat az, hogy a rendőrség nyomozást megszüntető  határozata után fizet a biztosító. Néha előfordul, hogy ezt követően  megkerül a tolvaj és az ellopott értékek, ekkor a károsult  választhat, hogy visszakéri azokat, és a biztosítónak visszafizeti a  kapott kártalanítást, vagy a már megkapott pénzt tartja meg.
A magyar piac legnagyobb lakásbiztosítója az Aegon Magyarország  vezérigazgató-helyettese, Vereczki András elmondta:  több mint 10  éve alkalmazzák azt a gyakorlatot, hogy kisebb értékű betöréses  lopás, rongálás esetén - a rendőrségi feljelentés alapján, de - még  az eljárás hivatalos lezárása előtt fizetnek a károsultaknak. A  jogosultságot ilyenkor - a feljelentés alapján - a biztosító  kárszakértője állapítja meg és abban az esetben, ha minden körülmény  tisztázott (például ha a betörés módja azonosítható, vagy jól  látható rongálások vannak) akkor azonnal el is indítja a kárösszeg  utalását. A betöréses károk mintegy háromnegyede ebbe a kategóriába  tartozik az Aegonnál.

A több millió forintos károknál - illetve ott, ahol nem minden  körülmény tisztázott - a biztosító a kifizetés előtt egyeztet a  rendőrséggel. A visszaéléseket csak így lehet kiszűrni - mondta a vezérigazgató-helyettes.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.