A bizonytalanság ellenére növekedhetnek a tőkebefektetések

Idén csökken a közvetlen tőkebefektetések összege a fejlődő országokban, de a Világbank szakosított beruházásvédelmi ügynöksége (MIGA) szerint jövőre és 2014-ben is emelkedhetnek, a politikai bizonytalanságok ellenére.

A MIGA befektetők körében végzett felmérése szerint a vállalatok zöme nem gondolkodik azon, hogy elálljon a beruházásoktól a fejlődő országokban, függetlenül attól, hogy a működőtőke tulajdonosait aggasztják a szabályozási változásokból és a szerződések felmondásából, be nem tartásából eredeztethető károk. A politikai kockázatok biztosítására azonban már egész iparág épült ki, hangoztatja a fejlődő országok tőkevonzó képességével foglalkozó nemzetközi szervezet.

A pénzügyi válságot követően, 2009-ben ugyan nagyon visszaestek a befektetések, de aztán évről évre 100 milliárd dollárral növekedtek 2011-ig, s elérték a 640 milliárd dollárt a fejlődő országokban. Idén csak 600 milliárdnyi befektetés valósulhat meg, de 2013-ban 700, 2014-ben 800 milliárd dollárra emelkedhet az összeg. A politikai kockázatok miatt azért kialakultak területi aránytalanságok. Latin-Amerikában idén sem hanyatlik a befektetői tevékenység, de például az arab tavasz fordulatai által érintett országokban igen.

A globális tőkebefektetéseknek 36 százaléka kerül a fejlődő országokba, amelyek közben idén várhatóan 237 milliárd dollárt, rekordösszeget fektetnek be maguk is más országokban. Ennek a pénzmennyiségnek a negyede egyébként fejlődő országokba kerül. A 237 milliárdnak több mint hatvan százalékát Kína, Oroszország, India és Brazília adja össze, s a MIGA számításai szerint ezen belül a kínai külföldi beruházások is rekordszintre emelkedtek.

Az eurózóna válsága érezteti hatását a globális irányzatokban is. A vállalati felvásárlásokban és összeolvadásokban is testet öltő közvetlen befektetések teljes összege 2011-ben 27 százalékkal 1,9 billió dollárra emelkedett, de idén 1,7 billióra csökken. A fejlett országokra tavaly 1,3 billió jutott, idén 1,1 billió. A fejlődő országokba irányuló közvetlen tőkebefektetéseknek a háromötödét Brazília, Oroszország, Kína és India vitte el. Tavaly Kínába 220 milliárd dollár érkezett, a legtöbb a fejlődő államok körében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.