Az áramszolgáltatóknak adott igazat a bíróság

A közigazgatási bíróság az áramszolgáltatóknak adott igazat az általuk a januári rezsicsökkentés egy tétele miatt indított perben.

A bíróság az áramszolgáltatóknak, azaz a felpereseknek adott igazat abban a perben, amelyben a cégek a Magyar Energia Hivatal bizonyos, a januári rezsicsökkentést éritő számításai ellen nyújtottak be keresetet.

Huber Gábor bíró indoklásában leszögezte, hogy alkalmazta az azóta hozott, ilyen kifogásokat megtiltó törvényeket.

Ennek értelmében a hivatal előző határozatának megsemmisítése akkortól érvényes, amikor új rendeletet hoz árügyben.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

A gázszolgáltatókkal kapcsolatos korábbi hasonló ítéletet Orbán Viktor kormányfő a parlamentben botrányosnak nevezte.

A Fidesz részéről azóta többször úgy fogalmaztak, hogy a mostani per veszélyezteti a januári 10 százalékos áramárcsökkentést, és emiatt aláírásgyűjtésbe is kezdtek.

Ezt a korábbi szakmai értékelések illetve mostani ítélet sem erősítik meg.

A közigazgatási bíróság az áramszolgáltatóknak adott igazat az általuk a januári rezsicsökkentés egy tétele miatt indított perben
A közigazgatási bíróság az áramszolgáltatóknak adott igazat az általuk a januári rezsicsökkentés egy tétele miatt indított perben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.