A berliniek látni akarják a vízmű eladásának papírjait

Eredményes volt a vasárnap Berlinben rendezett helyi népszavazás, amelynek tétje a helyi vízművek 1999-ben kötött privatizációs szerződésének a nyilvánosságra hozása volt.

A szavazáson a 3,4 millió lakosú főváros mintegy 2,5 millió választópolgára közül 678 ezren vettek részt. Elsöprő többségük - 666.713 fő, mintegy 98 százalék - támogatta a szerződés nyilvánosságra hozatalát célzó követelést. Így teljesült az eredményességnek az a feltétele, amely szerint a jogosultak legalább 25 százalékának el kell mennie szavazni, és a szavazók többségének igennel kell válaszolnia a föltett kérdésre.

A korábban Berlinben tartott helyi népszavazások - 2008 májusában a bezárásra ítélt tempelhofi repülőtér megmentése, 2009 májusában pedig az iskolai vallásoktatás bevezetése mellett - rendre eredménytelenek voltak. A részvételi arány ugyan mindkét alkalommal magasabb volt, mint most, viszont az igennel szavazók kisebbségben maradtak.

Berlinben 1999-ben került sor a helyi vízművek (BWB) részleges privatizálására. Ennek eredményeként a társaság 49,9 százaléka két magáncég, az RWE energetikai konszern és a Veolia tulajdonába került. A többségi tulajdonos a szenátus (tartományi kormány) maradt. A fővárosiak nagy bosszúságára azóta a víz- és csatornadíj 35 százalékkal emelkedett Berlinben, és ezzel messze a legdrágább lett egész Németországban.

A privatizációs szerződésben a szenátus lukratív nyereséget helyezett kilátásba a két befektetőnek, elsősorban a vízdíj kalkulációja révén. A helyi népszavazás kezdeményezői a szerződés minden részletének közzétételét követelik, nem érve be azzal, amit a szenátus tavaly az interneten keresztül hozzáférhetővé tett. Szerintük a világhálóra fölkerült tájékoztatás messze nem teljes körű, mert éppen a "kényes" részletek" hiányoznak belőle. Utóbbiak közé sorolják azokat az "informális megállapodásokat", amelyek például a 49,9 százalékos tulajdonrészt visszavásárlása esetén is szavatolnák a két magáncég nyereséghányadát.

A szenátus (tartományi kormány), amelyet a szociáldemokraták (SPD) és a reformkommunisták (Baloldal) koalíciója alkot, váltig ellenezte a helyi népszavazás megrendezését. Időközben azonban nemcsak az ellenzéki pártok (CDU, Zöldek, FDP), de valamennyi párt egyetért abban, hogy elhibázott lépés volt az 1999-es privatizációs szerződés megkötése.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.