A bankok állják a deviza-mentőcsomag költségeit

Jelentősen csökkenteni fogja a devizahitelesek havi törlesztőrészletét a készülő mentőcsomag - mondta a Reuters beszámolója szerint Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a kormány képviselőivel folytatott keddi tárgyalás után.

A magyar bankok viselnék a terhek nagy részét az új devizahiteles mentőcsomagból - mondta Patai. A könnyítő program elmondása szerint a bankok javaslatán alapul. Azt mondta, az új terv több évre elosztva több százmilliárd forintba kerülne a bankoknak, az állam a költségek kisebb részét viselné. A tárgyalások Patai szerint csütörtökön folytatódnak - írja a Portfolio.hu.

A javaslatok a forintosítás, a kamattámogatás és az árfolyamgát típusú védelem kombinációján alapulnak. A szövetség elnöke szerint a javaslatok jelentősen csökkentik az adósok törlesztőrészleteit, a több évre több százmilliárdos teher nagyobb részét a bankok állják.

Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a bankszövetség a kormányzattal folytatott tárgyalások keddi fordulójára két részletes, hatástanulmányokkal alátámasztott tervet terjesztett elő.

A hvg.hu szerint a két vátozat közül az első kedvezményes forintosítást tartalmaz, kamattámogatással. A forintosításhoz az MNB devizatartalékát kedvezményesen szeretnék igénybe venni a bankok. Ez a jelenlegi 300 forint körüli árfolyamhoz képest kb. 10 százalékkal alacsonyabb, 270 forintos árfolyamot jelentene, közel a devizatartalék bekerülési értékéhez.

Így a bankok mintegy 200 milliárd forinttal olcsóbban jutnának devizához a piacinál, a teljes lakáscélú devizahitel-állomány lecserélése pedig kb. 6,2 milliárd euró devizatartalékot emésztene fel. A bankok a fenti tíz százalékos kedvezményt továbbadnák az adósoknak, és ehhez "egy javaslat" szerint további tíz százalékokot is hozzátennének. A bankok emellett egy százalékos állami kamattámogatást társítanának a már forintosított devizahitelekhez, valamiképp hasonló elven a már létező állami kamattámogatásokhoz.

A másik javaslat szerint lerövidítenék a devizahitelek futamidejét 5 évre. Ezt követően olyan árfolyamgátba léptetnék be az adósokat, amelynek révén nem nőne a törlesztőrészlet. A ki nem fizetett törlesztés egy forintalapú gyűjtőszámlán halmozódna BUBOR+2 százalékos kamat mellett. Ezzel öt év alatt fokozatosan forintosítanák a devizahiteleket, a képződő forinthitelt pedig 5 év után kellene törleszteni.

A portál értesülései szerint egyelőre nem végleges, hogy a szabad felhasználású jelzáloghitelesek esetében milyen megoldást alkalmaznának. Ezeket állítólag nem forintosítanák, az árfolyamgátat azonban továbbra is elérhetővé tennék számukra.

Délben a készülő devizahiteles mentőcsomagról megjelent első hírek hatására gyengült a forint, így az euró jegyzései átlépték a 300-as szintet. A dollár kurzusa 224,7 körül, a svájci franké 244 közelében jár.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.