A Bankáré a Phylaxia holding 13,51 százaléka

A Bankár Holding Zrt. 13,51 százalékkal részesedik a Phylaxia 1912. Holding Nyrt.-ben - közölte a Phylaxia a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A Bankár csoport egymilliárd forintos zártkörű tőkeemeléssel szerzett tulajdont a tőzsde "A" kategóriájában jegyzett Phylaxia holdingban. A június 16-án elhatározott alaptőke-emelés során kibocsátott új részvények augusztus 24-i keletkeztetése alapján határozták meg most a Bankár részesedésének mértékét. A Bankár által lejegyzett 5 millió darab, 200 forint névértékű új részvénnyel a Phylaxia alaptőkéje 7,4 milliárd forintra emelkedett.

A tőkeemeléssel a Bankár lett a Phylaxia legnagyobb részvényese. A társaság többi részvényese nem élt elővásárlási jogával a tőkeemelés során. A korábbi adatok szerint 5 százaléknál nagyobb mértékű részesedése egyetlen tulajdonosnak, az East West Technology LLP-nek volt.

A Phylaxia a tőkeemelésből finanszírozza az N-GENE Research Laboratories gyógyszeripari-biotechnológiai vállalkozás akvizícióját. A pénzügyi befektetők és magyar kutatók által létrehozott cég saját tulajdonú világszabadalma alapján a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére használható gyógyszer kifejlesztésén dolgozik. Az originális, BGP-15 nevű molekula humán II. fázisú klinikai kipróbálása már sikeresnek bizonyult.

A kutatások folytatására egymilliárd forintos vissza nem térítendő, állami támogatást kapott a Mecsek Pharma Kutató Fejlesztő és Szolgáltató Kft., amelyet az N-Gene Research Laboratories Inc., az N-Gene Kutatási és Fejlesztési Kft., valamint a Pécsi Tudományegyetem hozott létre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.