A 13. havi változása lehúzta a kereseteket

A 13. havi állami bér kifizetési szabályainak megváltozása miatt januárban összességében nagyot estek a reálkeresetek, de a versenyszféra vállalkozásainál a 3,1 százalékos infláció mellett 3,7 százalékkal nőttek a nettó keresetek.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek 2009 első hónapjában 5,2, a nettó átlagkeresetek 4,0 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. A reálkereset (a fogyasztóiár-index 3,1 százalékos növekedése mellett) 6,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 194 500 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 187 600-at, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 214 800-at ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 5,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint az előző év januárjában. Ezen belül a versenyszférában 5,4 százalékos volt a keresetnövekedés, a költségvetés területén pedig a 13-ik havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 23,7 százalékkal maradtak el a keresetek az előző évitől.

A versenyszféra átlagát meghaladó mértékben emelkedtek a keresetek az ingatlanügyletek (16,7, az energiaipar (15,6, építőipar (7,8), valamint a szállítás, raktározás (5,8) gazdasági ágakban. A keresetek nem érték el az előző év januári szintet a művészet és szabadidő nemzetgazdasági ágban (84,0), valamint a feldolgozóiparon belül a gép, gépi berendezés gyártása ágazatban (96,5 százalék).

A nemzetgazdasági átlagos nettó kereset 119 800 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 89 ezer, a szellemi foglalkozásúaké 151 900 forint. A nettó kereset így átlagosan 4,0 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél. Ezen belül azonban a versenyszférát 3,7 százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteket pedig 19,2  százalékos csökkenés jellemezte.

A 205 400 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 4,0 százalékkal maradt el az előző év januárját jellemzőtől.

2009 januárjában a költségvetési szférában 707 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 894 ezren dolgoztak. A megfigyelt kör létszáma így 2,5 százalékkal csökkent az előző évihez képest.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.