A világ legnagyobb tejipari csoportja céget vett Magyarországon

Belépett a magyar tejiparba a francia Laktalis, miután a csoportot tulajdonló, belgiumi központú BSA International SA megvásárolta a tiszafüredi Kuntej Zrt.-t.
Az Agrarszektor.hu szerint a tulajdonosváltás már március elején megtörtént, de a tranzakcióról nem nyilatkoznak a felek. A mintegy 5,5 milliárd forint éves árbevételű, eddig magyar családi kézben lévő Kuntejet a tulajdonosok azután értékesítették, hogy Kovács István tulajdonos-vezérigazgató nyugdíjba vonult.

A francia Lactalis 2011-ben vált a világ legnagyobb tejpiaci szereplőjévé, miután – már meglévő érdekeltségei mellé – meghatározó tulajdonrészt szerzett az olasz Parmalatban. A BSA International, illetve a Lactalis végső soron családi vállalkozásként, a francia Besnier család irányításával működik. A csoport évente 15 milliárd liter tejet dolgoz fel, csaknem 70 országban 61 ezer munkavállalót foglalkoztat, éves forgalma pedig eléri a 16 milliárd eurót.

A Lactalis az elmúlt években folyamatos akvizíciós politikát folytatott, így a Kuntej megvásárlása hazai tejpiaci szakértők szerint e stratégiába illeszkedhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.