A Teréz körút felrobbant, a buli megy tovább

A szombati budapesti robbantás ellenére akadt szórakozóhely, amely rekordforgalmat bonyolított. Igaz, az alkalmazottak óvatosabbak.

– Nem tapasztaltuk, hogy negatív hatása lett volna a forgalomra a szombat éjszakai robbantásnak. Elég későn történt az eset, így akik szórakozni indultak és a VII. kerületben voltak, azok emiatt szinte biztosan nem indultak haza. Az emberek nem is ijedtek meg, mert a legtöbben nem követik a híreket ezekben a késői órákban. Taxit ugyan nehezebben lehetett fogni, de egyéb jele nem volt annak, hogy bármi rendkívüli történt volna – mondta lapunknak a szombati robbantás helyszínéhez, a Teréz körút–Király utca kereszteződéséhez közel található egyik szórakozóhely neve mellőzését kérő tulajdonosa.

Kivétel nélkül ugyanezen a véleményen voltak a Népszabadságnak nyilatkozó más szórakozóhely- és bártulajdonosok is. Jelezték: nagyon sajnálják a történteket, de a kerület belső részére, a „vigalmi negyed” forgalmára mindez bizonyosan semmilyen hatással nem lesz. Sőt, egyikük elmondta, az eset másnapján, vasárnap már átlagon felüli forgalmat tudtak összehozni: az ilyenkor megszokotthoz képest rekordszintre emelkedett a bevétel.

A robbantás nem ijesztette el a turistákat
A robbantás nem ijesztette el a turistákat
Teknős Miklós / Népszabadság

Mindazonáltal a vendéglátóhelyek a megszokottnál kicsit nagyobb figyelemre biztatják a személyzetet. Ez azonban korántsem csupán a mostani események eredménye. A párizsi terrortámadás óta időről időre megkérik a dolgozókat arra, hogy ügyeljenek például az őrizetlenül álló csomagokra, táskákra, s ha ilyet látnak, azonnal szóljanak a biztonsági embereknek. Nyilatkozónk ugyanakkor nyomatékosította: ilyen esetre mindeddig nem volt példa. A vendéglátó egységek vezetői szerint egyébként különleges biztonsági intézkedésre a szórakozóhelyeken nincs ok, a körülmények arra utalnak, hogy a robbantáshoz semmi köze sem volt a szórakozóhelyeknek.

– Gyors körkérdésünkből az derült ki, hogy hiába adott hírt több külföldi portál is a címlapon a robbanásról, emiatt külföldi csoportok nem mondták le Budapestre tervezett útjukat – mondta lapunknak Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetség​e kommunikációs bizottságának vezetője hétfőn kora délután. Hozzátette: mindazonáltal még nem telt el elég ​idő, hogy egyértelműen kijelenthető legyen, az esetnek nincsenek negatív turisztikai hatásai.

Megkérdeztük Niklai Ákost, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének igazgatóját is, aki szintén nem tud arról, hogy bárhol a robbantás környékén – vagy amiatt – foglalásokat mondtak volna vissza a vendégek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.