A rezsiharc eredménye

Az Eurostat által mért 28 európai ország közül a tavalyi év második felében immár Magyarországon volt a harmadik legolcsóbb a lakossági gáz – deríthető ki az unió statisztikai hivatalának adataiból. A vásárlóerőhöz képest mért gázárlistán a középmezőny kedvező irányába araszolunk. Az áramárunk magasabb, sőt a vásárlóerőhöz mért igen rossz helyezésünk még romlott is. Orbán Viktor rezsivágyának eléréséhez Románia 34 százalékkal alacsonyabb gázárára és Szerbia 59 százalékkal alacsonyabb áramárára kellene mérsékelni az energiaköltségeinket.

A tavalyi év második felében (a novemberi 11,1 százalékos ­lakossági ­energiaár-csökkentést is ­beleszámítva) az elsőhöz hasonlóan olcsóbb volt a gáz Romániában és Törökországban. A legdrágább változatlanul Svédország, ahol a családok közel háromszor többet fizetnek a gázért, mint mi. A vásárlóerőhöz mérten Magyarország a 14. legolcsóbb helyről eggyel előbbre lépett. A legkevésbé a luxembur­giak pénztárcáját húzza a gázszámla, a legrosszabb szájízzel a bolgárok fizetnek.

A hasonló szempontok szerint mért 36 tagú áramárlistán Magyarország a második fél évben 13.-ról a 10. legolcsóbb helyre került. Horvátországot és Lettországot előztük meg, Észtországgal, illetve Litvániával szinte helyet cseréltünk. Hozzánk képest kedvezőbb a háztartási ­villanyszámla például Törökországban, Romániában és a délszláv térségben. A legolcsóbb Szerbia, amelynek tarifája kevesebb mint fele a hazainak. Itt a magyar kormányfő által önmaga elé állított cél szinte elérhetetlennek tetszik. A legdrágább villanyt a dánok fizetik. A vásárlóerőhöz mért áramtarifa tekintetében a 34, adatot szolgáltató állam sorában helyzetünk romlott. 2013 első fél évében nálunk számított a 26. legkönnyebbnek a villanyszámla-fizetés, ma már csak a 27. legjobb szinten állunk. Az áramár a legkisebb bosszúságot az izlandiaknak jelenti, a terheket leginkább Cipruson nyögik.

Lapunk az Eurostat adatbázisából az átlagfogyasztásra vonatkozó bruttó díjakat vette alapul, a kedvezőbb képet mutató kormányközeli elemzésektől eltérően nem pusztán az ­uniós tagállamok, hanem az Eurostat által vizsgált összes európai ország kö­rében. Elvégre Orbán Viktor is úgy fogalmazott, hogy Magyarország a leg­alacsonyabb európai energiaárra törekszik. Ezzel kapcsolatos felvetésünkre Né­meth ­Szilárd fideszes rezsibiztos filozófiai kérdésnek nevezte, mit tekintünk ­európai országnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.