A Posta jobban teljesít

Nyereséges évet zárt a Magyar Posta (MP) Zrt.: a társaság könyveiben több mint 1.3 milliárd forint adózás utáni eredményt mutatott ki az elmúlt évre. A 2012-ben veszteséges cég annak ellenére fordított, hogy a klasszikus postai szolgáltatások iránti igény csökken. Szerintük a sikert "a szigorú, költséghatékony gazdálkodásnak és az innovatív, új szolgáltatásokkal bővített portfóliónak" köszönhetik.

Közleményükből kiderül: Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatójának értékelése szerint a társaság stratégiai célja, hogy a logisztikai piacon továbbra is megőrizze piacvezető pozícióját, a pénzforgalmi szolgáltatói területen pedig növelje jelenlétét. Az új, középtávú stratégiai célok időarányos részét 2013-ban a posta sikeresen teljesítette, ami kulcsfontosságú, hiszen az egyik legnagyobb hazai foglalkoztatóként eredményes működése nemzetgazdasági szempontból is fontos.

Az e-kereskedelem fellendülésének köszönhetően a posta a logisztikai termékek piacán 10 százalékos növekedést könyvelt el 2012-höz képest. A kezelt csomagküldemények száma csaknem 11,5 millió darab volt. A csomaglogisztikai területen a cég továbbra is piacvezető.

A webkereskedők és az online vásárló ügyfelek kiszolgálása érdekében, egy tavaly elindult beruházás eredményeként, 2014 májusában a hazai piacon elsőként a Magyar Posta állított üzembe csomagautomatákat.

A társaság a liberalizált levélpiacon is megőrizte korábbi pozícióját: tavaly összesen mintegy 600 millió levélküldeményt kezelt.

A levéltermékekből fakadó bevétele ezzel együtt néhány százalékkal csökkent. A bevételkiesés pótlására akvizíciókkal és a szolgáltatási portfólió bővítésével reagáltak. Így a többi között belekezdtek a mérőóra-leolvasási és közműszolgáltatók számára nyújtott ügyfélszolgálati tevékenységek ellátásába.

A posta tulajdont szerzett a Díjbeszedő Holding Zrt-ben. Az akvizíciónak köszönhetően a nyomdai szegmensben megjelent a román és a moldáv piacokon is.

A csekkforgalom csökkenésének kompenzálására új, innovatív fizetési módok megteremtésén dolgozik a társaság, és részesedést szerzett a Díjnet Zrt.-ben is.

A vezérigazgató szerint fontos eredmény, hogy 2013 őszén megkezdte üzleti tevékenységét a Magyar Posta Befektetési Szolgáltató Zrt. A cég kínálatában szereplő befektetési szolgáltatások lehetőséget biztosítanak arra, hogy az ügyfelek korszerű értékpapírszámlákon kezeljék megtakarításaikat a postán, és a hagyományos értékpapírok mellett megteremtette a dematerializált állampapírok értékesítésének, illetve egyéb, kedvező befektetési termékek forgalmazásának lehetőségét is.

Sikeres volt a Magyar Posta Biztosító termékeinek forgalmazásában is, az ebből fakadó bevételek 10 százalékos növekedést mutattak.

A közvetített pénzügyi termékek forgalmazásának területén új stratégiai megállapodást kötött a Magyar Posta az FHB Bankkal. Így az állami vállalat ismét teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat kínál: elérhetőek a befektetési, a biztosítási, a megtakarítási és a folyószámlatermékek is.

Együttműködés jött létre tavaly a Magyar Takarékszövetkezeti Bank, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete, valamint a Magyar Posta között. Az együttműködéstől Magyarország vezető pénzügyi hálózatának létrejöttét várják.

A posta 2013-ban több jelentős beruházást is elindított, illetve végrehajtott. Több postát felújítottak, köztük az ország legnagyobb forgalmú fiókját, a Budapest 62-es posta (Nyugati pályaudvarnál lévő) hivatalt. Emellett további csaknem száz postát akadálymentesítettek.

Uniós forrásból negyven kistelepülés postáján Agora pontok jöttek létre, amelyek lehetőséget biztosítanak a postai szolgáltatások igénybevétele mellett egyes államigazgatási ügyek elindítására is. A legnagyobb forgalmú posták pedig ügyfélhívó rendszerrel is rendelkeznek

Bővítették a posta IT-alapinfrastruktúráját, és több mint 2300 online pénztárgépet is beszereztek.

A logisztikai üzletág fejlesztésének keretében megkezdődött a csomagszállítási üzletág járműflottájának megújítása. Háromszáz gépkocsit cseréltek le, és minden postai gépjárműbe GPS-alapú járműkövető rendszert telepítettek.

A kézbesítőket biztonságuk érdekében segélyhívóval látták el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.