A pártok lakásokat ígérnek

Elsősorban az uniós források és a piac bevonása kapcsán mutatkoznak árnyalatnyi különbségek a válaszadó öt parlamenti párt lakásprogramjában.

A lakásokat érintő elképzeléseikről kérdezte a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület a nagyobb pártok szakpolitikusait. Eszerint a lakásépítések áfatartalmáig terjedő szocpolt a Demokratikus Koalíció (DK) megvizsgálná, az Együtt–PM a szocpol átalakításán gondolkozik, a Jobbik legalább az áfa mértékét elérő szocpolt támogatja, a KDNP szerint a téma fontos, de a megvalósítás a forrásoktól függ, az MSZP pedig ezt a kormányprogramban tisztázná.

Az energiahatékony lakásépítésekre és felújításokra fordítandó uniós forrásokat a DK egyértelműen szükségesnek tartja, az Együtt–PM az EU-s források bevonását sürgeti, a Jobbik szerint a lehetőségeket ki kell használni, de elsősorban hazai forrásokra alapoznának, a KDNP minél több EU-s forrást biztosítana a lakásügynek, csakúgy mint az MSZP.

Az EIB- és MNB-forrásokból táplálkozó 3 százalékos építési, felújítási lakáshitel kapcsán a DK szükségesnek tartja az ezzel kapcsolatos lehetőségek kihasználását, az Együtt–PM - nevéhez híven - együttműködne az EIB-vel, a Jobbik elsősorban magyar állami hátterű hitellehetőségekben gondolkozik, a KDNP szerint az ezzel kapcsolatos programalkotás a szakminisztériumok dolga, az MSZP pedig minden forrást megvizsgálna.

A lakásügyi kormánybiztos kapcsán a DK lakásügyi felelős és szervezet kijelölését tartja szükségesnek, az Együtt–PM szerint kormányzati felelős kell, a Jobbik önálló államtitkárságot, szakmai szervezetekből felálló munkacsoportot, ellenőrzőrendszer kialakítását sürgeti, a KDNP elégedett a jelenlegi rendszerrel, az MSZP pedig kormánybiztossal ellenőriztetné a bérlakás-építési programot, illetve az építőiparnak helyettes államtitkárt javasol.

A bérlakás-építési program kapcsán a DK lehetőleg uniós forrásból intézné a bérlakásépítést, az Együtt–PM kiterjedt közösségi bérlakásszektor megteremtését sürgeti, a Jobbik érdemi bérlakásépítést látna szívesen, a KDNP a magánlakásépítést támogatná, az MSZP pedig piaci alapra helyezné a bérlakásépítést.

A Fidesztől és a szintén markáns lakásügyi programot hirdető LMP-től nem kaptak nyilatkozatot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.