A németeké lesz a teljes Slovak Telekom?

Rendkívüli ülésén úgy döntött a pozsonyi kabinet, hogy mégsem viszik tőzsdére a Slovak Telekom 49 százalékos tulajdonrészét, amelyet az állam birtokol. Határozatuk az utolsó pillanatban született, mert ezt a csomagot keddtől kívánták árulni a pozsonyi és a londoni részvénypiacon.

Peter Kazimír pénzügyminiszter szerint azért változtattak korábbi szándékukon, mert időközben stratégiai befektető jelentkezett, amely a várt tőzsdei bevételhez képest jobb árajánlatot tett.

A pozsonyi hírportálok a Bloomberg hírügynökségre hivatkozva biztosra veszik, hogy a leendő vásárló a jelenleg 51 százalékos többségi csomaggal rendelkező Deutsche Telekom lesz. Állítólag egymilliárd euró körüli vételárat ígérnek, míg a tőzsdén a kormány legfeljebb 750 milliós bevételt remélhetett. Szlovák szakértők rámutatnak arra, hogy ez a társaság a korábbi privatizációs szerződés alapján elővásárlási joggal rendelkezik, s amennyiben ezt érvényesítik, akkor nem kell majd egyezkednie a kisebbségi tulajdonossal, több ek között az osztalékokról. Ebben az esetben a német cégnek nem kell rendszeresen nyilvánosságra hoznia a működésével kapcsolatos adatokat - vélekednek a gazdasági elemzők. Andreas Fuchs, a Deutsche Telekom szóvivője nem volt hajlandó kommentálni ezeket az értesüléseket.

Robert Fico kormányfő néhány hónappal ezelőtt a pozsonyi parlamentben elmondta, hogy a kabinet a bevételt vagy az államadósság csökkentésére (tavaly a GDP 53,58 százaléka volt), vagy pedig az egyetlen állami egészségügyi biztosító létrehozására fordítják, ha a jelenleg az érintett két magántársaság megfelelő vételi árat kínál a tulajdonukban levő, jelenleg működő biztosítókért.

Újabban viszont többször azt lebegtette meg, hogy a kormánya a bevétel jelentős részéből szeretne többségi tulajdonrészt szerezni a Szlovák Villamos Művekben (SE) a jelenleg 66 százalékkal rendelkező olasz Enel társaságtól. Velük azonban a szlovák kabinet súlyos jogvitákba keveredett, mivel felmondták a bősi vízerőmű három évtizedes bérléséről rendelkező szerződést. Az Enel ezt a döntést jogsértőnek minősítette és már 588.2 milliós jóvátételi igényt nyújtott be. A pozsonyi kormány pedig, miután ezt az egyezséget az illetékes szlovákiai bíróság jogerősen törvénytelennek ítélte, az eddigi, 492 millióra becsült haszon megtérítését követeli. Viszályuk minden bizonnyal a bécsi nemzetközi döntőbíróság elé kerül.

Az Enel egyébként tavaly óta árulja a Szlovák Villamos Művekben birtokolt 66 százalékos tulajdonrészét, amelyre a cseh-szlovák magántulajdonú EPH néhány nappal ezelőtt kötelező érvényű, a magyar MVM és a Mol pozsonyi leányvállalata, a Slovnaft pedig a korábbihoz képest pontosított, de nem végső árajánlatot tett. Úgy tudjuk, hogy a magyar konzorcium vállalná a dél-szlovákiai Lévához (Levice), illetve a magyar határhoz közeli mohi (Mochovce) atomerőmű harmadik és negyedik reaktorának felépítését is, amelyre az Enel vállalt kötelezettséget, ám a munkálatok befejezése késik.

Az eredeti terv szerint a harmadik blokkot legkésőbb 2014-ben negyediket pedig az idén kellett volna üzembe helyezni. Az építkezés 2,78 milliárd euróba került volna, ám a költségek már csaknem ötmilliárdra rúgnak. Tavaly kora ősszel az Enel hét és fél éves futamidőre 870 millió eurós hitelt vett fel az orosz Sberbanktól. A késést és a megnövekedett költségeket azzal indokolták, hogy a fukusimai földrengést követő súlyos nukleáris üzemzavarok miatt az eredeti terveket módosítani kellett, s további korszerű biztonsági berendezések alkalmazása is elengedhetetlenné vált.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.