A német gazdaság jobban teljesít

Magyarország legfontosabb exportpiaca, Németország gazdasága a vártnál is jobban teljesíthet idén. A müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete eddig 1,9 százalékos GDP-növekedéssel számolt 2014-re, míg most már kétszázalékos bővüléssel kalkulál, a jövő évre pedig a korábban jelzett 1,9 százalék helyett 2,2 százalékos gyarapodást vár.

"Az erőteljes növekedés egyre nagyobb lendületre tesz szert" - írja indoklásában Timo Wollmershauser, az ifo üzleti ciklusok elemzésével foglalkozó részlegének vezetője. "Az előrejelzés azzal a feltételezéssel készült, hogy nem eszkalálódik tovább az ukrajnai válság és az olajárak sem szabadulnak el az iraki fegyveres konfliktus miatt" - mutatott rá.

Ezekből a feltételezésekből kiindulva az intézet arra számít, hogy a német munkanélküliségi ráta a 2013-as 6,9 százalékról az idén 6,7 százalékra, jövőre pedig 6,6 százalékra csökken még a bevezetett minimálbérnek a foglalkoztatásra gyakorolt negatív hatása ellenére is.

Az ifo szerint az idén 1,1 százalékkal, 2015-ben pedig 1,7 százalékkal emelkednek, elsősorban az ipar növekvő kapacitáskihasználtsága és a minimálbér bevezetése miatt emelkedő élőmunka költségek következtében. Az egységnyi munkaerő költségek az idén 1,6 százalékkal, 2015-ben 2,3 százalékkal emelkednek.

A gazdaság termelési értékének növekedése elsősorban a tőkejavakba fektetett beruházásokra támaszkodik majd, ami az idén 7,4 százalékkal, jövőre pedig 10 százalékkal emelkedik majd a 2012-es és 2013-as visszaesés után. Az építőipari beruházások az idén 3,8 százalékkal, 2015-ben 3,3 százalékkal emelkednek. A német export az idén 4,6 százalékkal, 2015-ben pedig 6,2 százalékkal növekszik majd az ifo előrejelzése szerint, az import azonban még ennél is nagyobb ütemben, az idén 6,2 százalékkal, jövőre pedig 7,2 százalékkal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.