A nagy zöldségfogás

Húsz tonna igazolatlan eredetű árut vontak ki a forgalomból egy szabolcsi zöldség-gyümölcs nagykereskedőnél az ellenőrök.

A tévúton járók elleni újabb sikeres fellépésről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), illetve Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) sajtóreferensei számoltak be. Közleményük szerint a hatóságok az 5,2 millió forint értékű zöldség, illetve gyümölcs mellett több millió forint összegű pénzkészleteltérést, valamint az ekáer-szám (elektromos közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer) hiányát is felfedték a kereskedőnél.

A vállalkozó a novemberi ellenőrzés napján a nagybani piac helyett a telephelyének 300 négyzetméteres raktárában szolgálta ki a kiskereskedőket, tartva a piaci hatósági razziától.

A telephelyén minőségi és jelölési problémás árut egyaránt találtak, s voltak ott olyan termékek is, amelyek származási helyeként három országot jelöltek meg ugyanazon a csomagoláson.

A kasszában lévő pénzkészlet több millió forinttal tért el a nyilvántartott értékesítéstől, és a kft. alkalmazottainak bevallása szerint készletregisztert nem vezettek, ekáer-számot pedig nem igényeltek az árukészlet beszerzéséhez és mozgatásához.

A gyanús körülmények miatt a NAV informatikai szakemberei úgynevezett adómentést végeztek, és így több szabálytalanság feltárása mellett megtalálták a letagadott készletnyilvántartást.

A telephelyen várakozott egy lengyel kamion is, amely zsákos burgonyával volt megrakva, de annak sofőrje sem fuvarlevéllel, sem az áru eredetét igazoló iratokkal nem rendelkezett, sőt kiderült, hogy a bevallott hat tonnányi burgonyával szemben 12,5 tonna volt a kocsi rakterén.

A helyszíni ellenőrzést követően a kft. lefoglalt áruval megrakott teherautóját a megsemmisítő helyre kísérték volna az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal dolgozói, a jármű azonban nem követte a felvezető autót. Közben az is kiderült, hogy a telephelyen feltörték az ott elhelyezett hatósági zárat, és egy raktárba menekítették a forgalomból kivont termékeket.

Az ellenőrök végül a teherkocsira pakoltatták az érintett készletet, elkísérték a megsemmisítő helyre, a hatósági zár alá vett áruk kivonásának kísérlete miatt pedig feljelentést tettek.

A közleményben a szóvivők megemlítették: vizsgálják, hogy a nagykereskedő belföldi beszerzésként tüntette-e fel a zöldség-gyümölcs árukészletét. A raktárban ugyanis egyetlen magyar terméket sem találtak. A gyanút erősíti, hogy a számlákon szereplő eladók jellemzően "magas kockázatú", az adóhatósági szakzsargon szerint eltűnő kereskedők, akik valódi gazdasági tevékenységet nem végeznek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.