A munkatársak harmadát elküldi a cseh légitársaság

Hetvenhét pilóta és több mint 200 légi kísérő, illetve adminisztratív alkalmazott elbocsátását jelentette be a cseh légitársaság (CSA), ami az összes alkalmazott egyharmada.
Az elbocsátásokat a CSA kedden közölte a munkaügyi hivatallal.

Stanislav Fiala, a pilóták szakszervezetének elnöke a számokat szerdán újságíróknak megerősítette. A szakszervezetek csütörtökön kívánnak reagálni a CSA vezetésének lépésére.

Daniel Sabík, a CSA szóvivője szerint az elbocsátásokra azért van szükség, mert a légitársaság a 2014-2015-ös szezontól kezdve megválik hat darab Airbus A320 típusú repülőgépétől, amelyeket a jelenlegi helyzetben nem tud gazdaságosan üzemeltetni. A szóvivő azt állította, hogy csak ezzel a lépéssel tudja a CSA elérni, hogy megfelelő üzemi nyeresége legyen. Ezeket a gépeket elsősorban az Oroszország és a volt Szovjetunió más utódállamaiba irányuló járatokon használták. Az ukrán válság következtében azonban nagyon visszaesett az utasok száma.

Megjegyezte: a CSA igyekszik segíteni az elbocsátott személyzetnek új munkahelyet találni. A pilóták többsége szerinte például a Korean Air és az Aeroflot légitársaságoknál találhat munkát.

A cseh légitársaság a tavalyi évet 922 millió koronás veszteséggel zárta. A részvényesek közgyűlése a kialakult helyzetre reagálva szeptemberben átalakítási tervet hagyott jóvá.

A korábban aránylag nagy légitársaságnak számító CSA az utóbbi években leépülőben van. Míg 2010-ben félszáz repülőgépe, s mintegy 3300 alkalmazottja volt, addig augusztus végén már csak 230 pilótát, 400 légi kísérőt és 270 adminisztratív munkaerőt alkalmazott. A CSA többségi részvénycsomagja tavaly óta a Korean Air légitársaságé.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.