A Miniszterelnökség alá kerül az MKB

Az MKB Bank Zrt. felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek gyakorlójának a Miniszterelnökséget jelölte ki 2018. december 31-éig Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter - az erről szóló rendelet csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.
A Bayerische Landesbank július 24-én jelentette be, hogy a magyar kormány vásárolja meg az MKB Bank Zrt.-t, a kormány 55 millió eurót fizet a bankért, a BayernLB ugyanakkor elengedi az MKB 270 millió eurós tartozását.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ezt megerősítve azt közölte, hogy az MKB megvétele az első lépés a magyar bankrendszer konszolidációjában, amellyel a kormány célja, hogy olyan működőképes, erős, hitelezésben aktív bankrendszer jöjjön létre, amelyben a hazai tulajdon aránya fokozatosan nőhet.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) szeptember végén hagyta jóvá, hogy a magyar állam 99,99 százalékos tulajdonrészt szerezzen az MKB Bank Zrt.-ben. A döntés egyúttal a bank által teljesen vagy részben birtokolt leányvállalatokban való állami tulajdonszerzést is jelent.

Az NFM pedig szeptember 30-án jelentette be, hogy sikeresen és a tervek szerint zárult az adásvételi ügylet az MKB Bank régi és új tulajdonosa között.

A tranzakció zárásának napján megtartott közgyűlésen az új tulajdonos képviselői váltották az eladó delegáltjait. A közgyűlés az igazgatóság külső tagjának választotta Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, Nagy Viktóriát, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tanácsadóját, Sándorné Kriszt Évát, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektorát.

A felügyelőbizottság tagjai: Szabó Ferenc, az NFM főosztályvezetője, Smohay Ferenc, az ABT Treuhand csoport üzletágvezetője, Juhász Edit, az NFM miniszteri főtanácsadója, Nagy Adél, az NFM főosztályvezető-helyettese, valamint Garancsi Zsolt és Buzáné Bánhegyi Judit munkavállalói tagok.

Az MKB-t elnök-vezérigazgatóként továbbra is Sebők András vezeti.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.