A magyar állam átvette a paksi fejlesztést

Az állam kivásárolja az állami MVM-ből a paksi atomerőmű bővítését intéző céget. Így legalábbis értelmezhetőbbé válik a fejlesztésre felvett magyar-orosz államközi hitel.

​Az állami MVM Magyar Villamos Művek október 15-i közgyűlése úgy döntött, hogy az MVM eladja az MVM Paks II Atomerőmű Fejlesztő Zrt. részvényeit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő "útján" a magyar államnak - derül ki az MVM közleményéből. A vételár 10,157 milliárd forint, a Deloitte és az Ernst & Young tanácsadók számításai alapján.

A szakmai feladatokat a továbbiakban is az MVM szakembereire bízhatják
A szakmai feladatokat a továbbiakban is az MVM szakembereire bízhatják
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az MVM Paks II-t az MVM 2012-ben kilencmilliárd forintos alaptőkével hozta létre az új atomerőművi blokkokhoz kapcsolódó elemző, tervező, döntés-előkészítő és engedélyeztetési munkák megkezdésére. A - mint az MVM fogalmaz - XXI. század legnagyobb magyar beruházásának megvalósulása érdekében az állami energiacsoport továbbra is együttműködik a most eladott fejlesztővel az új blokkok építésének sikere érdekében - írják​.

Szakértők szerint az első látásra meghökkentő lépés mögött több mozgatórugó áll. A Paksi Atomerőmű bővítésére szóló tízmilliárd eurós hitelt - szintén párját ritkító megoldásként - a magyar állam vette fel az orosz államtól. A lépést követően Fidesz-politikusok ellentmondásosan nyilatkoztak arról, hogy ebbe a képbe miként illeszthető majd bele a fejlesztést tulajdonló MVM.

A mostani lépéssel tehát elsősorban a visszafizetés mikéntje válik világosabbá, amennyiben az teljesen függetlenné válik az MVM-től. A másik ok Orbán Viktor kormányfő és az MVM informális irányítójaként emlegetett Simicska Lajos közötti állítólagos ellentét. Megfigyelők ennek tulajdonítják, hogy az MVM-től az állam az elmúlt hetekben számos olyan vagyonelemet vett el (vásárolt meg), amelyek korábban a kormány kezdeményezésére kerültek az MVM-hez.

Ugyanakkor ezek a fejlemények magyarázhatók az MVM saját kéréseként is, amennyiben a kormányfő szakmailag kevéssé megalapozott, nagy számú ötlete mára végleg kifeszítetté tette az inkább eredeti tevékenységeihez és ortodoxabb pénzügyi felfogáshoz szokott MVM költségvetését. Igaz, ha valami, akkor a paksi fejlesztés eddig az MVM alapvető tevékenységi körének számított. ám az a kitétel, hogy az MVM a későbbiekben is részt vesz a fejlesztésben, arra utal, hogy a szakmai feladatokat a továbbiakban is az MVM szakembereire bízhatják.

Az MVM közleménye arra is kitér, hogy tavaly szeptember 30-án kifizették az E.ON magyarországi földgáz-nagykereskedőjének és tárolórendszerének szerződéses vételárát. Azóta az Ernst & Young az új társaságok beszámolói alapján végleges vételárat számolt. Eszerint az MVM az E.ON részére elutalt előzetes 281 milliárdos vételár összegéből 6,029 milliárd forintot visszakapott. Magyarul az E.ON-csomag végleges vételára 275 milliárd forint lett.

A Déli Áramlat Magyarország Zrt. társtulajdonosa, a Gazprom 2014 júliusában megkezdte az egyeztetéseket az MVM-mel arról, hogy a nemzetközi földgázvezeték végpontját az ausztriai Baumgartenbe tervezi áthelyezni - írják. Így Magyarországon is új nyomvonaltervekre van szükség. Az eddiginél mintegy 50 százalékkal hosszabb, a Szerbiát Ausztriával összekötő Röszke-Városföld-Rajka-nyomvonal létesítésének előkészítése miatt tízmilliárd forinttal meg kell emelni a társaság alaptőkéjét, amit az MVM és a Gazprom egyenlő arányban áll.

Emellett döntöttek arról is, hogy az MVM 90 százalékot vásárol az erdélyi Úz-völgyében üzemelő, viszonylag kis teljesítményű vízerőmű cégéből. Itt a vagyonértékelést a KPMG végezte, ám a vételárat nem közlik.

Ezen túlmenően elfogadták a nemzetközi számviteli szabványok szerinti 2013-as mérleget. Ez szerintük a nemzetközi piaci megjelenés és összemérhetőség alapfeltétele, ami erősíti átláthatóságuk is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.