A kormány az öblösüveggyártásban is gondolkodik

Akár mindkét magyar öblösüveggyár üzembe állhat 2019-re, kapacitásuk évi több százmillió palack lehet.
A kormány tervei között szerepel, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklus iparfejlesztésre fordítható forrásainak segítségével támogassák mindkét magyar síküveggyárban az öblösüveggyártás újraindítását – írta mai számában a Napi Gazdaság. A lapnak Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára elmondta: nem kizárt, hogy az uniós pénzek mellett a központi költségvetésből is kaphatnak forrást a gyártók, cserébe az állam többségi részesedésre törekszik.

A csaknem százéves üveggyártási hagyománnyal rendelkező orosházi gyárban (OrosházaGlass Kft.) jelenleg csak síküvegek továbbfeldolgozása zajlik. Két évvel ezelőtt a salgótarjáni ST Glass Kft., valamint az indiai Shamvik Glasstech és az önkormányzat képviselői aláírták azt a szándéknyilatkozatot, amely tartalmazza, hogy 60 napon belül kidolgozzák az öblösüveggyártás részleteit. Czékmán József, az ST Glass Kft. ügyvezetője akkor azt mondta, a gyártást több lépcsőben indítanák újra, a cég azóta is felszámolás alatt van.

A magyar öblösüveg-kapacitásokat illetően az államtitkár hozzátette, akár több százmillió palackot lehetne évente előállítani. A lap ugyanakkor kitér arra, hogy meg kell vizsgálni a piacot, képes-e több százmillió palackot felvenni. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.