A K&H az ország felminősítésére vár

Itt az ideje, hogy a hitelminősítők befektetésre ajánlott kategóriába helyezzék Magyarországot - hangsúlyozza Hendrik Scheerlinck, a K&H Bankcsoport vezérigazgatója. Közlése szerint anyabankjuknál, a KBC-nél fel sem merül, hogy kivonuljanak az országból.
Az új magyar kormánytól stabil, kiszámítható gazdaságpolitikára számít a K&H Bank vezetése, amely abban is bízik, hogy a beinduló gazdasági növekedés függvényében a kabinet felülvizsgálja a tranzakciós illeték, illetve bankadó mértékét. Hendrik Scheerlinck, a K&H Bankcsoport vezérigazgatója az MTI-nek adott interjúban azt is hangsúlyozta: itt az ideje az ország felminősítésének.

A vezérigazgató üdvözölte, hogy 2010-nél kedvezőbb gazdasági környezetben lát munkához az új kormány. A K&H elemzői 2 százalékos bővüléssel számolnak az idén. De mivel a szomszédos országokban 3 százalék körül lesz a gazdasági növekedés, fontosnak nevezte, hogy a magyar növekedés robusztusabbá váljon.

Az is kedvező a vezérigazgató szerint, hogy a nyilatkozatok alapján a következő Orbán-kormány is tartja magát a 3 százalék alatti GDP-arányos államháztartási hiányhoz, és elkötelezett a foglalkoztatás bővítésében. Ez a lakossági jövedelmek, valamint a fogyasztás bővülését eredményezheti. Hendrik Scheerlinck hangsúlyozta: itt az ideje, hogy az elért eredmények tükrében Magyarország a hitelminősítőktől visszakapja a befektetésre ajánlott minősítést.

Ezzel együtt a vezérigazgató szerint számos negatív jelenséget is lehet tapasztalni a magyar gazdaságban. Ezek között megemlítette, hogy a várakozások szerint az energiaszektorban tovább folytatódik az állami szerepvállalás növelése, és a bankszférában ugyan tavaly már néhány nagybank nyereségesen gazdálkodott, a bankszektor szereplőinek többsége tavaly is, immár negyedik éve, veszteséges volt. A kedvezőtlen banki teljesítmények oka részben a válság miatt kialakult rossz pénzintézeti portfólió, de a bankadó és a tranzakciós illeték is nagyban rontották a banki teljesítményeket - tette hozzá.

Leszögezte: bár időről-időre felröppen a hír, hogy egyik vagy másik bank kivonulhat Magyarországról, a K&H anyabankjánál, a KBC-nél ez "fel sem merül, hosszútávon elkötelezett a magyar bankpiac iránt". Nyomatékosította: 2013-ban a KBC vezetése újfent megerősítette, hogy Belgiumot, Csehországot, Magyarországot, Szlovákiát és Bulgáriát a bankcsoport kiemelt piacának minősíti. A K&H a magyar piac második legnagyobb bankcsoportja.

Fontosnak nevezte, hogy a bankrendszer egészséges maradjon, és üdvözölte a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramját: a kedvezményes forrás folyósításában százmilliárd forinttal a K&H piaci részesedése 15 százalék.

Hendrik Scheerlinck szerint jót tenne a bankszektornak, ha ismét erőre kapna a lakossági jelzáloghitelezés.

A bank elemzői szerint áprilisban még egyszer kamatot csökkent a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, amivel 2,5 százalékra csökkenne az alapkamat, amit szerintük vagy tart a a monetáris döntéshozó testület, vagy tovább csökkent.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.