A kereskedők még az online kasszákkal is trükköznek

Az új rendszerben a kereskedők már sokkal többet kockáztatnak, ha nem ütik be a vásárlásokat a kasszába. Azért így sem ritka, hogy a kereskedő a forgalom kétharmadát is megpróbálja letagadni.
Jókora forgalomkülönbség figyelhető meg azoknál a kereskedelmi cégeknél, ahol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei úgynevezett jelenidejű ellenőrzést tartanak – derült ki Horváth Gábor, a NAV jogi osztályvezetőjének az előadásából. Az ellenőrzések 80 százaléka végződik szakzsargon szerint megállapítással, más szóval azzal, hogy a NAV ellenőrei úgy látják, a vállalkozás jóval nagyobb forgalmat folytat le, mint ami a kasszákba kerül.

Hosszas, többéves előkészületek után tavaly óta a kiskereskedelem szereplői kizárólag interneten keresztül üzemelő és a NAV szervereire kötött, online kasszákat használhatnak. Jelenleg a NAV nyilvántartásában mintegy 200 ezer kassza szerepel, ebből 170 ezer működik és küld napi szinten 10 millió tranzakcióról adatot.

Az online kasszáknak köszönhetően a NAV sokkal célzatosabban tudja ellenőrizni a kiskereskedőket. Így azok a kereskedők, akiknél gyanúsan sokáig szervizben van a kassza, vagy gyakori a sztornózás, azaz a kiadott bizonylatok visszavonása, azok egészen biztosan ellenőrzésre számíthatnak – mondja Horváth Gábor.

Korábban ugyanis a NAV félig-meddig „vakon” ellenőrzött. Azaz nem elsősorban kockázati alapon, hanem az ellenőrök egyszerűen elindultak egy adott területen és az ott lévő üzleteket ellenőrizték végig, hogy adnak-e bizonylatot. Ilyenkor jellemző volt, hogy ez első egy-két leellenőrzött bolt megbukott ugyan, ám onnantól riadóláncként terjedt a hír a környék kereskedőinél, és láss csodát, hirtelen minden boltban adtak azon a napon blokkot a betérőknek.

Most már azonban a beérkező kasszaadatokat elemezve a NAV-nál kiszűrik, hogy melyik az a vállalkozói kör, ahol a legnagyobb az esély az adócsalásra.

Az előzetes szűrés szükségességét igazolja vissza, hogy a jelen idejű ellenőrzésnél többnyire óriási különbséget érzékelnek az ellenőrök a korábban a NAV szerverein megjelent forgalom és a valós eladások között. Mint azt Horváth Gábor részletezte, ilyenkor az ellenőrök megjelennek az üzletben, és rögzítik a napi nyitó forgalmat, majd egész nap az üzletben maradnak és figyelik, hogy minden tétel a kasszába kerül-e. Horváth szerint egyáltalán nem ritka, hogy ilyenkor hirtelen a korábbi adatokhoz képest csodamód három-négyszeresére „nő” az üzlet forgalma, ami természetesen akkora ugrás, hogy azt szezonális és naptárhatás sem tudja igazolni.

Az ilyen típusú adóellenőrzések koncentráltságára is utal, hogy az idei első negyedév bírságolási adataiból kiderül, kevesebb elcsípett kereskedőnek több bírságot kellett fizetnie. Így tavaly ilyenkor 18 ezer ellenőrzésre 185 millió forint bírság esett, míg idén az első negyedévben 13 ezerre 218 millió.

Ugyanilyen dinamikus növekedés figyelhető meg az online kasszák adatainak alapján végzett utólagos ellenőrzésnél. Tavaly az első negyedévben még csak 126 millió forint nettó adókülönbözetet állapítottak meg a NAV munkatársai, míg idén már 410 millióra ugrott ez a szám.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.