A hőség 40 milliárdot elvehetett a gazdáktól

A lehűléssel érkező vihar ugyan hatalmas károkat okozott, ám megszakította azt a kánikulát, amely komoly károkat okozott az idei termésben. Bár pontos felmérések még nincsenek, várhatóan jelentősen csökkentette a kukoricatermés mennyiségét az elmúlt napok hőhulláma, a kánikula ugyanis épp a növény virágzásának idején érkezett – írja a Világgazdaság. A szakértők szerint egyetlen, hőségben eltelt nap akár 200 ezer tonnával is visszavetheti a várható terméseredményt a kukorica esetében. Az eredeti várakozások szerint akár 9 millió tonna kukorica is teremhetett volna az idén, most ennél jóval kevesebb lesz. Ám hogy pontosan mekkora a kiesés, ma még nehéz megmondani.

Mivel a kánikulai időszak öt napig tartott, egyáltalán nem lehetetlen, hogy egymillió tonna kukorica beérése is elmarad a hőhullám miatt. Ha így van, a kieső termelési érték elérheti a 35-40 milliárd forintot.

A tavaszi vetésű, őszi betakarítású növények, így például a kukorica és a napraforgó állapota mindeddig jó volt, nagy kérdés, hogy a mostani hőhullám miatt mennyi termés veszik oda. Ezen növények beéréséig még sok idő van hátra, az eddigi ígéretes táblák miatt a szakértők úgy vélték, idén jó termésre van kilátás. Az ugyanakkor már korábban is egyértelmű volt, hogy a tavalyi rekord minden bizonnyal nem ismétlődik meg. A várhatóan csökkenő termésmennyiség mellett az árak sem alakulnak igazán kedvezően a termelők számára. A kukorica tonnáját mindössze 38-40 ezer forint környékén kötik le, ez jóval alacsonyabb a korábbi évek szintjénél, amikor tartósan 50 ezer forint felett mozogtak a piaci árak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.