A hazai gazdaság alkalmazkodott a globalizációs hatásokhoz

Globális átrendeződés zajlik a világban a hatalmi centrumok között, aminek van gazdaságpolitikai hatása is, ehhez pedig a magyar gazdaság alkalmazkodott - mondta Pesuth Tamás közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára szombaton az M1 aktuális csatornán.
 
Pesuth Tamás azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy pénteken az Európai Bizottság közzétette a tagállamok gazdasági helyzetét, gazdasági reform-intézkedéseit értékelő országjelentését, amelyben több ponton is elismerte a pozitív változásokat, kiemelve a magyar gazdaság általános állapotának javulását.
 
A közfoglalkoztatási programról, amelyet első ízben nem vitatott a bizottság, azt mondta, a közmunkaprogram elsősorban nem hatékonysági, hanem kulturális kérdés volt, a munkához való hozzáállást kellett megváltoztatni a lakosság bizonyos részénél.
 
A közgazdász beszélt arról is, hogy a korábbi neoliberális gazdaságpolitika megbukott a válság hatására, és új közgazdasági gondolkodás van kialakulóban, aminek lényege, hogy nem lehet elvonatkoztatni a társadalmi szempontoktól.
 
Hozzátette, a gazdaságban szerkezeti átalakulásra van szükség, mert a nyersanyag alapú iparra nem lehet építeni hosszútávon, a gazdaságpolitikai célokat a tudásalapú gazdaságnak kell alárendelni.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.