A GVH-nál a debreceni és a nyíregyházi erőmű felvásárlása

Még csak most kért versenyhivatali engedélyt a Veolia arra a tavaly nyáron bejelentett ügyletre, hogy megvásárolná az E.ON-tól a debreceni és a nyíregyházi erőművet. A két egységben álló gazdaságtalan gázmotorokat ugyanis nem kéri, ami miatt át kellett alakítani a cégek nyilvántartását.

Fél évvel azután, hogy a francia Veolia bejelentette, megveszi a debreceni és a nyíregyházi erőművet a német E.ON-tól, az ügy csak most került a versenyhivatal asztalára. A GVH a fúziós kérelmek sorában ma tette közzé, hogy a Veolia Energia Magyarország (korábbi nevén Dalkia) a tavaly szeptemberben aláírt szerződés alapján megszerzi az E.ON Hungáriától a DKCE Debreceni Kombinált Ciklusú Erőmű Kft.-t, az NYKCE Nyíregyházi Kombinált Ciklusú Erőmű Kft.-t, valamint a Tiszántúli Hőtermelő Kft.-t.

Információink szerint az engedélykérelem beadása azért húzódott közel fél évig, mert az erőműtársaságokról számvitelileg le kellett választani a két egységben felállított, de gazdaságtalannak bizonyult gázmotorokat, amelyek maradnak az E.ON-nál. A két város hőellátását a gázmotorok leállítása óta a Veolia által átvett kazánok végzik. Az ügylet lezárását ez év nyarára várják, az E.ON addig is végzi a hőtermelést és a karbantartást.

A Veolia az adásvétel során az áramtermelés újraindítását ígérte. Korábbi beszámolónk szerint tavaly év végén hozott szabályokból kihámozható, hogy az állam a két hőtermelő garantált hőeladási árát, illetve a távhőszolgáltatók állami támogatását is megemelte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.