A GVH megcsapta az Update termékforgalmazóját

Megtévesztő hirdetések miatt 15 millió forintra bírságolta a Norbi Update termékeket forgalmazó Foodorgany Kft.-t a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A versenyhivatal szerint a reklámokban a cég jogsértően tulajdonított a termékeknek betegséget megelőző, illetve azt kezelő hatást, és valótlan, egészségre vonatkozó állításokat tett a termékekkel kapcsolatban. Ezenkívül valótlan állításokat tett az Update termékek összetételével összefüggésben, és valótlanul állította, hogy piacvezető.

A GVH csütörtökön kiadott közleménye kifejti: a Foodorgany 2011 augusztusa és 2013 áprilisa között az Update termékeivel kapcsolatban intenzív reklámkampányt folytatott. Reklámfilmekkel, sajtóhirdetésekkel, szórólapokkal, kültéri és vásárláshelyi reklámanyagokon valamint az interneten népszerűsítette az élelmiszerként forgalomba hozható Update termékeket.

A GVH a bírság kiszabásakor a kommunikációs eszközök költségeire alapozott. Súlyosbító körülményként értékelte többek között, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat a fogyasztók széles körét érte el, illetve időben elhúzódott, és részben egészségi problémával érintett fogyasztókat célzott meg, akik az átlagosnál érzékenyebbek az egészségi problémájukkal kapcsolatos kereskedelmi kommunikációk iránt, valamint hogy a jogsértéssel érintett termék bizalmi termék. Enyhítő körülményként értékelte a GVH többek között, hogy a Foodorgany módosította a reklámjait, bevonta az egyes szórólapjait, felhívta a franchise partnerek figyelmét a jogsértéstől való tartózkodásra, és hogy honlapján feltüntette az OÉTI (Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet) oldalát, ami a fogyasztók tájékoztatását szolgálja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.