A GVH lecsapott a sörgyártókra

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a nagy hazai sörgyártók a szórakozóhelyekkel, éttermekkel, szállodákkal kötött kizárólagos szerződésekkel mára úgy lefedték a piacot, hogy ahhoz mások, a kisebb szereplők már alig férnek hozzá.
A Borsodi, a Dreher, a Heine­ken és a Pécsi Sörfőzde a magyarországi vendéglátóhelyek sörforgalmának összességében mintegy 44 százalékát tudhatják magukénak, míg a Carlsberggel együtt az öt legnagyobb piaci szereplő 82-95 százalékos arányt tesz ki a forgalomból. A kizárólagossági kikötések miatt sem az import, sem a kisüzemi sörfőzdék nem tudtak piacot nyerni a nagy sörgyárakkal szemben.

A GVH bírságot nem szabott ki, a cégek ugyanis vállalták, hogy visszavonulót fújnak. A Borsodi, a Dreher és a Heineken két lépcsőben, 2017 végéig összesen közel 20 százalékkal mérsékli az egyes vendéglátó-ipari egységek számára kizárólagosan értékesített sör mennyiségét. (A Pécsi Sörfőzde esetében, kis piaci részesedése miatt, végül nem volt szükség intézkedésre, illetve kötelezettségvállalásra.) A vállalásban szereplő csökkentések eredményeképpen a versenytől elzárt piacrészek a Borsodinál és a Drehernél 5-5, míg a Heinekennél négy százalékkal csökkennek. Vagyis a többi piaci szereplő elől elzárt piacrész mérete a jelenlegi 44-ről mintegy 30 százalékra esik vissza, lehetővé téve az alternatív sörgyárak (ideértve a kisüzemű sörfőzdék) piacra lépési esélyének növelését Magyarországon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.